2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Magyarország ellen „toboroz” a bizottsági alelnök

2017. március 23., csütörtök 17:57

A többi uniós tagállammal együtt kovácsolna frontot Magyarországgal és Lengyelországgal szemben az Európai Bizottság. Az alelnök erről egy lapinterjúban üzent Budapestnek; Frans Timmermans azt hangsúlyozta, hogy az európai alapértékek, így a demokrácia és a jogállamiság nem csak dísznek valók, mint egy bokréta. A magyar külügyminiszter válaszul hazug és képmutató brüsszeli bürokratának nevezte a politikust.

Egy hazafi egyben európai is – ezzel a címmel közölt interjút az Európai Bizottság első alelnökével a német Süddeutsche Zeitung. Frans Timmermans egyebek közt azt mondta, hogy meg kell védeni a demokráciát és jogállamiságot Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. Hozzátette, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Jaroslaw Kaczynskivel, a jobboldali lengyel kormánypárt elnökével is több vitára van szükség.

Az alapjogokért felelős alelnök ehhez a többi uniós tagállam támogatását várja, „mert ha ez megvan, a testületnek van eszköze a fellépésre, hiszen az európai értékek nem csak dísznek valók, mint egy bokréta” – jelentette ki a volt munkapárti holland politikus.

A Hír TV kérdésére a bizottsági szóvivő megerősítette, hogy ez a hivatalos brüsszeli álláspont. „Semmit nem tudok hozzátenni ahhoz, amit Timmermans első alelnök mondott. Természetesen amikor az első alelnök megszólal, az Európai Bizottság nevében beszél” – reagált Margritisz Szkinasz.

Frans Timmermans képmutató és hazug brüsszeli bürokrata – válaszolt a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint az Európai Uniót sokkal inkább tőlük kell megvédeni. „Az egész egyszerűen bicskanyitogató. Miközben az Európai Unióban újabb terrortámadást követtek el, ezúttal Londonban, ahol ártatlan emberek haltak meg, és több tucatnyian sérültek meg, miközben a bevándorlási válságra még mindig nincsen válasza az EU-nak, és miközben az EU versenyképessége napról napra veszik el, akkor az Európai Bizottság alelnökének kizárólag egyetlen mondanivalója van, ez pedig a Lengyelország és Magyarország elleni lázítás. Ez egész egyszerűen nonszensz, bicskanyitogató magatartás” – fogalmazott a tárcavezető.

Szijjártó Péter szerint Frans Timmermanst frusztrálja, hogy az Európai Bizottsággal ellentétben Magyarország sikeres választ adott a bevándorlási válságra. Hozzátette: ezért is támadja a bizottsági alelnök folyamatosan Magyarországot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!