2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Ma van vízkereszt, Jézus megjelenésének ünnepe

Ma van vízkereszt napja, amikor Jézus Krisztus megjelenését ünnepli a Katolikus Egyház. A magyar vízkereszt elnevezés a hagyományosan e napon végzett vízszentelésből ered és számos népi hagyomány is kapcsolódik hozzá.

  • Ma van vízkereszt, Jézus megjelenésének ünnepe

Vízkereszt, avagy epifánia az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe. Ehhez a naphoz számos népi hagyomány is kötődik, melyek elsősorban a vízszenteléshez kapcsolódnak.

„Ilyenkor emlékeznek meg Jézusnak az első csodatételeiről és a Jordánban való megkeresztelkedséről, az ortodox egyházban pedig ilyenkor van karácsony – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató. – Tulajdonképpen ennek a napnak a jelentősége abban van, hogy ilyenkor van a karácsonyi ünnepkör vége, ami december másodikával kezdődött és most január hatodikával van vége.”

Ezen a napon szokás volt az úgynevezett három király járás, ilyenkor hosszú süvegben, énekszóval járták a házakat a három királynak öltözött férfiak, a Pest megyei szokás szerint pedig fiatal lányok öltötték ilyenkor magukra ezt a jelmezt. Egy másik szokás a vízkereszti koledálás volt, amikor a pap járta a házakat, hgy begyűjtse a családoktól az adományokat. Január 6-ához időjárási jóslatok is kötődnek.

Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedett padra rekeszd. Ez magyarul azt jelenti, hogy ha vízkeresztkor enyhe idő van, akkor még hosszan tart a tél.

A meteorológus szerint persze nem ennyire egyszerű az elkövetkezendő időszak időjárásának meghatározása, bár elmondása szerint a Luca naphoz és Medárd naphoz kötődő időjárási megfigyelések általában beválnak ma is. Az előrejelzés szerint a következő napokban télies időre számíthatunk.

„Teljesen átlagos télies időre számíthatunk, a tél hátralévő részében, amely majd pont március elsején ér véget. – adott tájékoztatást Üveges Zoltán meteorológus. – A következő napokban a sokévi átlagnak megfelelő időre lehet számítani, ami kellemetlenné teszi az időjárást, az a szél. Holnap, azaz a hétfői napon általában száraz lesz az idő, de már keddtől ismét országos csapadékra, általában havazásra lehet számítani.

 A tél tehát egyelőre kitart, hivatalosan március huszadikáig,addig is a hétfőn kezdődő és idén március hatodikáig tartó farsangi időszakkal lehet vigasztalódni.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!