2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Ma van Szerb Antal halálának évfordulója is

Szerb Antal zsidó értelmiségi családban született 1901. május 1-jén. Katolikus hitben keresztelték meg, keresztapja Prohászka Ottokár volt. Tanulmányait a piaristáknál, majd a pesti bölcsészkaron végezte. Bár nem volt igazán lírai alkat, pályáját költőként kezdte, ám széles körű műveltsége, csillogó intelligenciája, biztos formaérzéke, finom humora leginkább prózájában nyilvánult meg.

  • Ma van Szerb Antal halálának évfordulója is

1930-ban az Erdélyi Helikon című folyóirat pályázatot hirdetett a magyar irodalom történetének megírására. Szerb tárgyi és mesterségbeli tudása méltó terepet talált a kibontakozáshoz, és az 1932-re elkészült Magyar irodalomtörténet elnyerte az első díjat.1943-ban, majd 1944 júniusában munkaszolgálatra hívták be. Előbb Pesten dolgoztatták, ebben az időben állította össze Nemes Nagy Ágnes segítségével utolsó művét, a Száz vers című gyűjteményt. 1944 novemberében Sopron mellé, előbb Fertőrákosra, majd Balfra vitték. Az állandó nélkülözéstől, a kemény munkától és ütlegeléstől legyengült írót 1945. január 27-én egy nyilas keretlegény verte agyon egy puskatussal.– áll életrajzában.

„Nem volt politikus alkatú író. Benseje egy életművész és egy remete állandó küzdőtere. Az idő azonban nem az életművésznek kedvezett, s így, mint valami szakadatlanul szorongó és riadozó új Erazmus, vált magatartása mégis politikaivá: egyetlen tiltakozás volt az embertelen korszellem ellen, mely végül is a leggonoszabb halálnemet küldte reá.

Halála a pótolhatatlanság minden veszteségérzésével, a nagycsaládtagnak és kedves örök barátnak kijáró fájdalommal sajog – legfennebb az a gyermekien babonás tiltakozás enyhíti, hogy nem, mégsem lehet igaz! Lehet, hogy ezt az érzést csak azoknak a halálhíre váltja ki az emberből, akiknek lelkét nem lehet elpusztítani – akik halhatatlanok” – írta 1945-ben, Szerb Antal halálhírének hallatán Jékely Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!