2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Lezárt akta: Triplázta a kábítószereket

A makói rendőrök befejezték a nyomozást egy helybeli férfival szemben, aki több féle kábítószert is fogyasztott, majd autót vezetett.

  • Lezárt akta: Triplázta a kábítószereket

Az egyenruhások 2021. február 3-án délelőtt Makó belterületén igazoltatták a 23 éves férfit, aki egy személygépkocsit vezetett. Az intézkedés során a rendőröknek feltűnt a sofőr zavart viselkedése, de a vele szemben alkalmazott alkoholszonda negatív eredményt hozott, így előállították.

A vizsgálatok során a sofőr szervezetében a speed, ecstasy és a marihuána fogyasztásából származó amfetamin, MDMA és THC voltak kimutathatók, amelyek együttes jelenléte a gépjárművezetést hátrányosan befolyásolta.

A férfit gyanúsítottként kihallgatták kábítószer-birtoklása és bódult állapotban történt járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az eljárás iratait a Makói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a napokan megküldték vádemelési javaslattal, az illetékes ügyészség részére.

A speed amfetaminszármazék, mely többek között erős élénkítő hatással bír, de nagyobb dózisban, szívrohamot is okozhat!

A fizikai hozzászokás gyorsan kialakul. Hatására emelkedik a pulzusszám, a vérnyomás, kitágulnak a pupillák, a beszéd felgyorsul. A szer kiürülésével fáradtság, levertség, rossz közérzet tapasztalható. Több napos használat esetén az alvásmegvonásból adódó tünetek (hallucinációk, emlékezeti és kognitív zavarok) jelentkeznek. Tartós használata során pedig torzul a személyiség, gyakoribb az ingerlékenység, agresszivitás és az érzelmi elsivárosodás.

Az ecstasy egy fehér por, melyet tabletta, vagy kapszula formájában árusítanak. Hatása a speedhez hasonló. A szer elmúltával egyesek lehangoltságot, depressziót érezhetnek. Nagyobb mennyiség fogyasztása esetén ez a szer is halált okozhat. Szívbetegség, súlyos máj- vagy vesebetegség fennállásakor a szer halálos következménnyel is járhat, de szintén gondot okozhat a nagymennyiségű folyadékvesztés is.

A marihuána fogyasztásának számos káros élettani hatása van a kábítószerélvező részére, így különösen azonnali hatásként a felgyorsult szívverés, a tájékozódási zavar és a mozgáskoordináció elvesztése, amelyet gyakran depresszió vagy álmosság követ, egyes fogyasztók esetében pánikrohamot is kiválthat.

Tartós használata gyengíti az immunrendszert, az emberek hajlamosabbak lesznek a betegségre és a fertőzésekre. Megnőhet az öngyilkosságra való hajlam és a skizofrénia kialakulásának valószínűsége.

Légzőrendszer tekintetében is elmondható, hogy a marihuána sokkal veszélyesebb anyag, mint a dohány ugyanis 50-70 százalékkal több karcinogén (rákkeltő) anyagot tartalmaz. Ennek következtében megnövekedhet a tüdőgyulladás, valamint a tüdőrák kialakulásának valószínűsége.

 

 

 

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!