Lázár magához venné az MVH feladatait
2016. február 4., csütörtök 20:12, frissítve: csütörtök 20:12
A felső vezetők 40-45 százaléka kicserélődött, mióta tavaly márciusban átvette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal irányítását, így próbálják megelőzni a korábban tapasztalt visszaéléseket – mondta pár napja a Hír TV-nek a hivatal elnöke. Gyuricza Csaba azután nyilatkozott erről, hogy a rendőrség egy újabb korrupt hivatalnokot vett őrizetbe az MVH-nál.
„Ahol ilyen sok ember dolgozik, ott sajnos előfordulhat ilyesmi. Az a mi feladatunk, azért dolgozom munkatársaimmal együtt, hogy az ilyen elszigetelt eseteket is kiszűrjük. Ez egy olyan eset volt, amit egyébként mi magunk belülről tártunk fel, illetve nyilván kértük hozzá a hatóságok segítségét, támogatását, és ezt követően sikerült az MVH-nak a volt munkatársát tetten érni, lebuktatni és a megfelelő módon kezelni az ügyet, természetesen azonnal megszüntettük a munkaviszonyát és a hatóságok elvégezték a munkájukat ezen a területen” – fejtette ki.
A főhivatalnok szavai nem hatották meg a kancelláriaminisztert, aki hódmezővásárhelyi fórumán arra emlékeztetett: a 2010-es kormányváltás után az MVH volt az egyetlen olyan intézmény, amelynek számos munkatársát bilincsben vezették el.
„Kifejezetten aljas dolognak tartom azt, hogy a gazdatársadalmat félrevezetik, és a visszamaradt állami földek után, ami után nem vesznek fel földalapú támogatást, ők, a vezetők pedig fölvették a földalapú támogatást. Ez egy egészen megdöbbentő dolog. Egy ilyen szervezetnél rendet kell tenni” – fogalmazott Lázár János kedden.
Lázár János már 2017. január elsejétől bezárná az MVH-t, mert szerinte sok gazda úgy érzi, hogy a hivatal nem az ő érdekeiket szolgálja, hanem az unió pénzét védi. „A gazdák közül nagyon sokan tudja, hogy hogy hívják az MVH-t? A Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatalt? ÁVH-nak hívják” – mondta miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Az átalakítással az uniós földalapú támogatások kifizetése a Miniszterelnökséghez kerülne.
„Nem fogjuk veszélyeztetni egyetlenegy euró kifizetését sem, és az átalakítás megvalósítható. Én tiszteletben tartom minden minisztertársamnak a véleményét, ami az EU-s pénzekért kapcsolatos aggodalmat fejti ki. 2012 és ’13-ban, amikor javaslatot tettem az EU-s intézményrendszer átalakítására és az NFÜ megszüntetésére, ugyanezt végighallgattam, senki nem támogatott ebben a miniszterelnököt leszámítva, és ennek a döntésnek következtében Brüsszel szerint 9200 milliárdot tudunk realizálni. Tehát a munkatársaim, nem én, a munkatársaim, szereztek abban tapasztalatot, hogy hogy kell úgy átalakítani egy hivatalt, hogy az EU-s pénzek megmaradjanak. Az MVH átalakításából nem következik, hogy az EU-s pénzek sérülnének” – fejtette ki Lázár János.
A Hír Televízió információi szerint a kormány jövő héten dönt az uniós földalapú támogatásokat kifizető ügynökség sorsáról.