2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Lázár levelet írt a sztrájkra készülőknek

2017. szeptember 5., kedd 18:18, frissítve: kedd 21:55

A kormány elvi támogatásával sztrájkolhatnak országszerte a Tesco-dolgozók. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben biztosította a szakszervezeteket arról, hogy a kormány támogatja a dolgozók törekvését, és szükségesnek tartja a bérek és a létszám megfelelő rendezését. A Hír TV úgy tudja, hogy akár már a héten sztrájkolhatnak a Tesco dolgozói, de heteken belül biztosan sor kerül a munkabeszüntetésre. 25 százalékos béremelést és legalább 2500 fős létszámbővítést követelnek.

A Tescóban várakoztunk az egyik hentespultnál, egy másik helyen pedig három pultnál is ugyanaz a kiszolgáló próbált a vásárlók igényeinek megfelelni. A létszámhiány az egyik ok, amiért sztrájkra készülnek a Tesco dolgozói. A munkabeszüntetés akár már a héten elkezdődhet, de valószínűbb, hogy a következő hetekben tartják meg Bubenkó Csaba szerint. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke arról beszélt, akár még a munkáltatóval való egyeztetés előtt is lehet munkabeszüntetés.

A dolgozók a kormány elvi támogatásával sztrájkolhatnak országszerte. Lázár János levélben biztosította a szakszervezeteket arról, hogy szükségesnek tartják a bérek és a létszám megfelelő rendezését. A kancelláriaminiszter júliusban még visszafogottabb volt.

„Amikor egy konkrét munkaadó és egy konkrét munkavállalói csoport vitájáról van szó, akkor is az a kormánynak az álláspontja, az a testtartása, hogy nem szólhat bele konkrét vitába. Azonban azt szeretném elmondani hogy én magam országgyűlési képviselőként nagyon elkötelezett vagyok a kiskereskedelemben dolgozók érdekeinek védelme mellett” – fogalmazott akkor Lázár

A szocialisták szerint a kormánynak adót kellene csökkentenie.

„Az alacsonyabb jövedelmű sávban lévő emberek szja-csökkentésén nemcsak hogy elgondolkodna, meg is tenné. A minimálbérre rakodó járulékterheket, amelyeket több mint megdupláztak, csökkentené, ezáltal a munkaadói terheket csökkentené, ez azt hozná, hogy létszámfelvételre nyílna lehetőség” – vázolta Gúr Nándor.

A szakszervezet 25 százalékos béremelést és legalább 2500 fős létszámbővítést követel. A multinacionális vállalat kérdéseinkre egy korábbi interjú szövegével reagált, amelyben Pártos Zsolt ügyvezető igazgató egyebek mellett azt nyilatkozta, hogy az idei bérfejlesztés lezárult, de a 2018-ra vonatkozó bérekről már novemberben megkezdik az egyeztetéseket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!