2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Lázár kontra Gyurcsány: megy az egymásra mutogatás

2016. április 30., szombat 10:24, frissítve: szombat 18:05

Egymásra mutogat az ellenzék és a kormány a budai Vár rekonstrukciója miatt. Lázár János szerint 2004-ben még Gyurcsány Ferenc is reprezentációs központot akart felépíteni kilencmilliárdból a Várban, de végül nem lett belőle semmi. A DK elnöke szerint már az első Orbán-kormány idején tervben volt a felújítás, Orbán Viktor pedig be akart költözni a Sándor-palotába.

„A magyar kormány végrehajtja azt a kormányhatározatot, amelyet 2004. május 14-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr kormánya hozott a budai Vár újjáépítésének befejezéséről. Ez egy grandiózus terv, lehet, hogy a jelenlegi erőforrásainkat meghaladja, és a Gyurcsány-kormány tervével ellentétben lassabban tudjuk végrehajtani” – fogalmazott csütörtökön Lázár János.

A kancelláriaminiszter a Gyurcsány-kormányra hárította a felelősséget a budai Vár felújításával kapcsolatban. Lázár János szerint a 2004-es beruházás csaknem kilencmilliárd forintba került volna, így nem érti Gyurcsány Ferenc felháborodását. „Ez jól mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak akkoriban volt esze, ma úgy látom, hogy elment, reméljük, hogy nem örökre, csak átmenetileg” – tette hozzá.

A korábbi kormányfő szerint Lázár János kijelentésével csak magát minősíti. „Fegyvertelen emberrel szellemi párbajt sem folytatunk” – reagált a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz 1999-ben már megkezdte a Sándor-palota felújítását, és az ehhez kapcsolódó beruházásokra 2002-ig több mint tízmilliárd forintot költött. „A történet szerintem 1999-re, az első Orbán-kormány időszakára nyúlik vissza, ott született egy kormányhatározat ilyen tartalommal” – mondta a volt kormányfő.

Az 1999-es kormányhatározatban már az is szerepelt, hogy a 2002-es választások után a miniszterelnök beköltözik a Sándor-palotába. Ezt a koncepciót még Orbán Viktor fogadta el, azonban egyetlen utódja sem élt a lehetőséggel, így 2003-ban Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatala költözött az épületbe.

Lázár János szerint a Várnegyed felújítását minden építész támogatja. „Teljes konszenzus van abban, politikai pártállástól függetlenül minden építész egyetért abban, hogy a Várnegyed, benne a várpalota is felújításra, adott esetben megújításra szorul. 1990 óta több kormány is foglalkozott ezzel a kérdéssel, legutóbb 2004. május 16-án Gyurcsány Ferenc kormánya” – nyilatkozta a Hír TV-nek a kancelláriaminiszter.

A hosszú távú tervek között szerepel a Miniszterelnöki Hivatal átköltöztetése a Sándor-palotába, a most – Orbán Viktor részére felújított – karmelita kolostor épületébe pedig az államfő hivatala költözne.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!