2024. 12. 22. Vasárnap Zéno napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Ottó 03:00

Lázár: A határvédelmet is Brüsszelből irányítanák

2016. szeptember 29., csütörtök 14:48, frissítve: csütörtök 19:21

Az választók pártállástól függetlenül vélik úgy, hogy nagy jelentősége van a vasárnapi népszavazásnak – erről beszélt Lázár János a csütörtöki kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint országjárása során nem találkozott olyan emberrel, aki ne lett volna nyugodt, és bármiféle kampány befolyása alatt állna. Hozzátette: azt viszont látta, hogy a választók nem akarnak betelepítést és bevándorlást sem, de ettől nem Európa-ellenesek, hanem Brüsszel-ellenesek, mert „rosszul vannak a diktátumoktól”.

„Brüsszel kiterítette a lapjait. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament megerősítette, hogy továbbra is kitartanak az automatikus, kötelező betelepítés mellett, melyet fel is gyorsítanának – ezzel pedig megtörnék a kvótaellenes tagállamokat. Hozzátette: a bizottság legális migrációt akar csinálni az illegális migrációból, ezzel szemben Magyarország inkább megakadályozná a bevándorlást.

Lázár szerint a nyugat-európai rendszer nem tud különbséget tenni a menekült és a gazdasági bevándorló között, hiszen Németország folyamatosan adja meg az állampolgárságokat. A kormány álláspontja szerint Németország kiválogatja a bevándorlók közül azokat, akik számára hasznosak, a többi tagállamnak pedig a maradékot kell majd szétosztani.

A miniszter úgy véli, szélsőséges esetben a magyar határőröket és a magyar határvédelmet is brüsszeli küldöttek irányíthatják majd.

Beszélt arról is, hogy 65-67%-os ma Magyarországon a foglalkoztatottság, ez az arány pedig messze az uniós átlag felett van. Ezek az eredmények azonban törékenyek, mert ha Magyarországnak meg kell hajolnia Brüsszel előtt, akkor annak szociális következményei lesznek: ha betelepítés lesz, akkor a betelepítettekről gondoskodni kell.

A Magyarország versenyképességét ért kritikákkal kapcsolatban a miniszter úgy nyilatkozott: a kormány nem söpri a szőnyeg alá bírálatokat, hanem vizsgálatot indítanak az okok felfedésére, és kidolgoznak egy tervet, hogy a jövőben növelni tudják az ország versenyképességét és támogassák a gazdaság fejlődését.

A Hír TV kérdéseire Lázár János közölte: nem vetődhet fel annak a lehetősége, hogy a magyar hatóságok hibáztak volna akkor, amikor tavaly nem tudták kideríteni, hogy Salah Abdeslam Magyarországon tartózkodik. Azóta már szigorodott a határellenőrzés. „El kellett tavaly tekinti az alapos és határozott ellenőrzésről, sőt, sokszor nem is volt ellenőrzés. Az ezzel kapcsolatos felelősség pedig azokat terheli, akik arra kényszerítették Magyarországot, hogy mindenkit be kell engedni.

A letelepedési kötvények ügyével kapcsolatban ismertette: Magyarország nem állampolgárságot ad (mint például Ausztria), hanem tartózkodási engedélyt, azt is csak öt évre. A kötvényeket azok vehetik meg, akik átmennek a titkosszolgálatok személyi ellenőrzésén.

A miniszter Vona Gábor lesifotós ügyéhez csak ennyit fűzött: „mit vizsgáljunk? A politikuslét nehézségeit?” Lázár János szerint, mivel a politikusok közszereplők, ezért hozzá tartozik a létükhöz, hogy fotózzák őket.

Szintén a Hír TV kérdésére válaszolt a miniszter, amikor elmondta, nem tud semmit a Nemzetgazdasági Minisztérium azon kutatásáról, melyben merevszárnyú, helyből felszálló repülőgépeket alakítottak volna ki.

Ma az LMP-s Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján azt mondta ugyanis: 360 millió forintot adott az NGM egy kutatás-fejlesztési projektre, amelynek célja ultrakönnyű, merevszárnyú, helyből felszálló repülőgép kialakítása volt. Ha ez megvalósult, akkor világszenzáció, ha nem valósult meg, akkor pedig országos csalás – tette hozzá.

Lázár János szerint ha Hadházy bejelentést tesz erről nála, akkor kivizsgálja az ügyet.

Tekintse meg a kancelláriaminiszter sajtótájékoztatóját:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!