2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Körbeért Gyurcsányék élőlánca a Parlamentnél

2016. október 1., szombat 19:08, frissítve: kedd 22:11

Bár különbözően kampányolnak, minden ellenzéki párt egyetértett, hogy a kormány kampánya jogszerűtlen, a népszavazás pedig költséges és felesleges. A Jobbik ugyan a nem szavazatra buzdít, de szerintük inkább alkotmányt kellett volna módosítani. A baloldal több pártja is feleslegesnek tartja a részvételt. Egyedül a Liberálisok mondanának igent a kérdésre.

A kormány és Orbán Viktor lemondásával viccelődött az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért politikusa a Nemzeti Választási Irodánál. A szavazókat bojkottra felszólító pártok az intézményt szimbolikusan Fidesz Választási Irodává nevezték át. A PM társelnöke, a velük együtt demonstráló csoportnak úgy fogalmazott: a miniszterelnök retteg attól, hogy elveszíti a hatalmát, ezért az emberek félelmeit igyekszik felhasználni a saját céljaira. „Van valaki, aki ebben az országban még jobban fél, mint azok az emberek, akiket talán megbolondítva ezzel a 15 milliárdos kampánnyal elráncigálnak a népszavazásra. Van egy ember, aki szerintem mindannyiunknál jobban fél ebben az országban, mint akik most itt vagyunk. Ez az ember Orbán Viktor” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Az MSZP elnöke szerint pártja vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezése inspirálta a Fidesz által indított referendumot. „Úgy képzelem ezt el, hogy talán a Fideszben vannak tárolóhelyek. És leszól a főnök, és azt mondja, hogy most egy kis probléma van, hozzatok fel egy kis paravánt. Majd azt mondja, hogy most közepeset hozzatok. És február 23-án megkérdezték, hogy Főnök, mekkora a baj? Nagyon nagy a baj, a legnagyobb paravánt hozzátok fel. És előhúztak egy népszavazást. Ahogy sokszor elmondtuk, jogilag megalapozatlan, nem létező kérdésre népszavazást csinálnak, elköltenek több mint tízmilliárd forint közpénzt arra, hogy valójában egy kormánydöntéssel, egy parlamenti döntéssel meghozható határozatot megpróbálnak legitimálni az emberekkel” – vélekedett Molnár Gyula.

A Jobbik részvételre buzdít, de szóvivőjük szerint míg a Fidesz számára pártpolitikai kérdés, a Jobbik számára nemzeti ügy a kvótanépszavazás. „Kósa Lajos nyilvánvalóan a maga vidéki észjárásával egy ravasz trükköt próbált bedobni itt a kampányhajrában. Ha ezt egy hónappal vagy legalább csak két héttel ezelőtt kezdik el, akkor lehet, hogy sikeres. És lehet, hogy a részvételt jelentősen javítja, másfelől pedig rendkívül gyáva megnyilvánulás, hiszen legalább két hét kellett nekik, hogy Vona Gábor szeptember 12-i igen csattanós viszontválaszára reagáljanak” – mondta Apáti István.

Az LMP nem mondja meg híveinek, hogyan döntsenek vasárnap, de társelnökük szerint a menekültválság kezelése szempontjából nem fontos a vasárnapi referendum. „Orbán Viktor és kormánya elérte azt, hogy a húsba vágó problémákról a kormány részéről gyakorlatilag nem kommunikáltak. Azt látjuk, hogy ráadásul a mi pénzünkből finanszírozott kampánynak az ideje alatt még a korábbinál is nagyobb ütemben talicskázták ki az adófizetők pénzét a Fidesz részéről. Azt látjuk, hogy az országban a korrupció gyakorlatilag az egekben van, és azt is látjuk, hogy Orbán Viktor nem fog tudni elmenekülni az elszámoltatás elől, mert ezt ilyen ütemben tovább nem lehet csinálni. Azt látjuk, hogy a migrációs válság megoldásában ennek a kampánynak az égvilágon semmilyen szerepe nem volt” – jelentette ki a párt társelnöke.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke kampányzáró beszédében azt mondta: a kommunizmus bukása óta most először nem volt szabad és tisztességes a kampány. „Biztos vagyok benne, hogy kudarc lesz a vasárnapi népszavazás. Orbán Viktor el fogja veszteni ezt a bizalmi szavazást a magyar választóktól, mert nem lesz meg az 50 százalékos részvétel. Az a 10-15 milliárd forint, amit az ország feleslegesen elköltött 1,5 év alatt, amiben megosztották és félelemben tartják a magyarokat és hogy ellehetetlenítik a párbeszédet a menekültválság fontos kérdéseiről, az kudarchoz vezet” – vélekedett a pártelnök.

Az igenek mellett egyedül a Liberálisok korteskedtek. Kampányzárójukon a Fidesz frakcióvezetőjét idézték, aki szerint a kormány távozik, ha az igenek győznek. „Nos, hát akkor fogjuk szaván Kósa Lajost, és minél többen szavazzunk igennel. Mert ez is mutatja, hogy a kormány leginkább az igen szavazatoknak a többségétől vagy a súlyától fél, amire hát tudjuk, hogy kevés az esély, de fogadjuk meg Kósa Lajosnak az intelmeit és menjünk el, szavazzunk igennel” – hangsúlyozta Fodor Gábor.

Nem mindenkihez jutott el azonban a Liberálisok kampánya, egy járókelő például széttépte és eldobta a szórólapjukat Újbudán.

Gyurcsány bízik benne, vereséget mérnek a kormányra

Körbeért az élőlánc a Parlamentnél, számolt be a Hír TV munkatársa este negyed hatkor a helyszínről. Körülbelül kétezer Gyurcsány-párti aktivista jelent meg a párt pólóiban, zászlóval a Kossuth Lajos téren. A rakparton a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselői és vezetői beszédeket tartottak. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a kormány megpróbálja a népszavazással elrabolni Magyarország tisztességét. Állítása szerint azonban ez nem sikerül, vasárnap ebben megakadályozzák őt a demokratikus ellenzék képviselői. Gyurcsány Ferenc szerint, ha kevesebben fognak érvényesen nemmel voksolni, mint ahányan az ő felhívásukra távol maradni, abban az esetben a DK elnöke a kormány bukását vizionálja.

„Megpróbálták elrabolni Magyarország tisztességének nagyobbik felét. Erről szól a holnapi népszavazás. A demokratikus ellenzék, úgy látom, képes lesz megakadályozni, és dacára a soha nem látott agresszív állami – közpénzből finanszírozott – propagandának, bízunk abban teljes szívünkkel és lelkünkkel, hogy holnap vereséget fogunk mérni Orbán Viktorra és kormányára” – hangoztatta a DK elnöke.

Kárpát Háza Őrei: Az igenre buzdítók hazaárulók

Szélsőjobboldaliak tüntettek a tér másik oldalán a menekültek ellen. A demonstráción részt vevők elutasítják a betelepítési kvótát, és a népszavazáson való részvételre buzdítottak. A Kárpát Haza Őrei Mozgalom hívei azt hangoztatták, hogy akik az igen szavazatokra és a népszavazás bojkottjára buzdítanak, azok hazaárulók. Szerintük az Európába özönlő migránsok nem menekültek, hanem többségük katonaköteles férfi és az a végső céljuk, hogy megszállják Európát.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!