2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Kunhalmi: A CEU-ügy csak gumicsont

2017. március 30., csütörtök 08:56

Gumicsontnak tartja a CEU ügyét a szocialisták fővárosi elnöke.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz politikája arról szól, hogy mindig kell valami ellen harcolni, ezért lehet még célkeresztben az egyetem. Kunhalmi ugyanakkor hangsúlyozta: már több kommunista és Soros-árva van a Fideszben és a kormányban, mint az összes többi pártban együttvéve, példaként az MSZMP-titkár Pintér Sándor belügyminisztert és a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktort említette.

„Ha rohadnak a kórházak, áldatlan állapotok vannak Magyarországon az egészségügyben, nincs kormányzati teljesítmény, nő az analfabéták száma, az oktatás is romokban, akkor ilyenekkel jól el lehet terelni a figyelmet. Ráadásul mindig kell harcolni valami ellen a kormánynak, ha nincs tevékenység. Hol az EU ellen, hol a kommunisták ellen, hol Soros György ellen, egyébként meg azt kell hogy mondjam, hogy a Fideszben több kommunista meg Soros-árva van, mint az összes többi ellenzéki pártban” – fogalmazott a szocialista politikus.

Tekintse meg a teljes interjút:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!