Az egyedülálló középkori tanteremet azért alakították ki, hogy a diákok, oktatók és látogatók megérezzék, milyen volt abban az időben egyetemi hallgatónak, tanárnak lenni.
Nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy egy ilyen terem kialakításra került. Úgy gondolom, hogy méltó ahhoz, hogy a hagyományainkat tiszteljük és a hallgatók is lássák azt, hogy a 650. évforduló mennyire nagy dolog, és a XXI. században is akár órák tapasztalatával találkozzanak a múlttal és a jelennel együtt
- mondta egy hallgató, Földesi Petra.
A faburkolatok mögött azonban észrevétlenül jelen van a modern kor valamennyi vívmánya. A laptopok, tabletek számára van csatlakozási lehetőség és vezeték nélküli internet elérhetőség
A fontosságát nyilván a hagyományaink adják. Hiszen több mint 650 éve megindult a jogászképzés. Másrészt pedig az, hogy szeretnénk egy olyan kuriózumot is biztosítani a korszerű infrastrukturális kereteink között, amely talán egy újabb emblematikus jele lehet a pécsi jogi képzésnek
- mondta a PTE Állam és Jogtudományi Kar dékánja, Fábián Adrián.
A teremben korabeli tárgyak is megtalálhatók, így például egy 1577-es egyetemi tankönyv eredeti hallgatói bejegyzésekkel, a román kori Székesegyházból származó kőfaragványok, és egy Pécsen vert ezüstdénár. Két ablak pedig azt ábrázolja milyen volt a város abban a korban
Szerettem volna megmutatni, hogy az egyetemek között a Pécsi Egyetemnek előkelő helye van, és ez egy jó alkalom arra, hogy az idejövő vendégekkel kipróbáltassuk azt az időutazást, hogy milyen volt 650 évvel ezelőtt egy egyetemi tanteremben ülni
- mondta Korinek László, professzor, ötletgazda.
A 20 millió forintból készült tanterem elsősorban a jogász hallgatók képzését szolgálja, de nyitva áll a campus már karain tanulók, illetve a városba látogatók számra is.