Közpénzen segélyezte családtagjait Farkas Flórián

SZP, 2017. június 13., kedd 15:39, frissítve: kedd 15:49
Közpénzből segélyezte a családtagokat Farkas Flórián, amikor ő volt az Országos Roma Önkormányzat elnöke. A miniszterelnöki biztos jótékonykodása jogsértő lehetett.

Célpont című riportmagazinunk tavasszal talált rá Farkas Flórián édesapjára. Idősebb Farkas Flórián a Viharsarokban tengődik. Nem veti fel a pénz, azt mondta, hogy havi ötvenezer forintból él. Fiára, aki a miniszterelnök romaügyi megbízottja, a Fidesz parlamenti képviselője és a kormánypárt fontos politikai szövetségese, nemigen számíthat. Összevesztek, azóta nem beszélnek egymással.


„Az elmúlt időszakokban, úgy értve, hogy az tavaly meg azelőtt is mindig megtisztelt egy pár ezer forinttal. Vagy pár tízezer forinttal is” – emlékezett id. Farkas Flórián. 

Farkas Irén Farkas Flórián testvére. A Tisza-tó környékén él, nem messze Tiszarofftól, Farkas Flórián szülőfalujától. Állítása szerint a testvére 6-7 éve szánta meg utoljára, 80 ezer forintot kapott tőle, amiből visszaköttette a villanyt a házba. 

„És képzelje el, hogy egy nyilatkozatot vagy bármilyen papírt szerettem volna beírni neki, hogy igenis, ilyen körülmények között élek, nem szégyellem a szegénységet, aláírom, hogy valamennyi kis csekélyke pénzecskével segítene” – mondta Farkas Irén, aki Fehér Irénként szerepel a Célpont birtokába került nyilvántartásban.

A táblázat az Országos Roma Önkormányzat elnöki keretének kiadásait tartalmazza 2011-ből és '12-ből. Akkoriban Farkas Flórián állt a szervezet élén, Fehér Irén neve háromszor szerepel a kimutatásban. Az asszony 350 ezer forintot kapott papíron az elnöki keretből 2012-ben. A pénzhez egyedül Farkas Flórián férhetett hozzá, és egyedül ő rendelkezhetett vele – mondja az önkormányzat egyik képviselője.  

A nemzetiségek jogairól szóló törvény kimondja, hogy egy nemzetiségi önkormányzat az állami támogatásból kizárólag a közfeladatait finanszírozhatja. Mivel az Országos Roma Önkormányzat elnöki kerete állami támogatásból származott, így azt segélyekre nem lehetett volna elkölteni.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása