2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Közmunkásnak sem lesz jó az „elkallódott” btm-es gyerek

2017. június 6., kedd 06:00, frissítve: kedd 20:06

Még közmunkára sem lesznek alkalmasak a jövőben azok az úgynevezett btm-es gyerekek, akiket a nemrég elfogadott Tajgetosz-törvénnyel a kormány teljesen ellehetetlenített egy jobb élettől. A Hír TV-nek nyilatkozó szakértő szerint betenni őket egy egyenoktatásba a 20. századra vall. Akinek van pénze, több lehetősége van választani a speciális tanintézmények között, de nem ez a jellemző Magyarországon.

Nem hiszi el, hogy megszavazták ezt a törvényt, így indított a Hír TV stúdiójában Gyarmathy Éva gyermekpszichológus. A szakértő arra gondolt, hogy módosították a köznevelési törvényt, aminek „köszönhetően” 2018-tól nem lehet kérni osztályozás alóli felmentést az iskolákban az úgynevezett btm-es, vagyis beilleszkedési, tanulási és magatartásbeli problémákkal küzdő gyerekek számára. A változtatást egyébként lex Tajgetosz néven emlegetik.

A szakértő szerint semmilyen szakmai megalapozottsága nincsen, és semmilyen előnnyel nem jár a módosítás. „Nagyon régóta ez a szakma, ahogy elkezdődött ez a felvetés, folyamatosan próbáltuk az érveket, hogy miért nem, tehát a nemet tudjuk, de hogy miért igen…? Ez járhatatlan” – szögezte le Gyarmathy.

Mendrey László a törvény megszavazását követően azt mondta, a kormányzat ezzel azt szeretné elérni, hogy minél több gyerek legyen szakmunkás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke ezt arra alapozza, hogy Orbánék levitték a tankötelezettség korhatárát, és sok egyéb más intézkedést is meghoztak, ami mind ebbe a mederbe tereli a fiatalokat.

Gyarmathy erre stúdiónkban úgy reagált, már most a különféle szakképzésekben súlyos gondok vannak, kiváltképp az írás vagy olvasás terén, ezeket a gyerekek pedig nem lehet szakmára megtanítani. „Ezek a gyerekek sok kudarccal küzdenek majd. Olyan gyerekeket akarunk a képzésbe küldeni, akik már nem akarnak tanulni, ha elég sokszor fejbe vágtak valakit egy könyvvel, akkor többé nem megy oda, hogy még egyszer vágják fejbe: kerülni fog minden olyat, ahol könyvet lát” – így a szakember.

A beilleszkedési, tanulási és magatartásbeli problémákról szólva azt mondta, nem létezik olyan szakirodalom, amely azt támasztja alá, hogy a lustaság áll a háttérben. „Az viszont igaz és megalapozott, hogy megfelelő tanítással ezek a zavarok közel sem lennének ilyen súlyosak, vagy akár ki sem alakulnak ilyen esetekben.”

Úgy vélte, el lehetne törölni, hogy beilleszkedési vagy tanulási zavar, de ahhoz speciális oktatás kellene az érintett fiataloknak. Gyarmathy szerint egyre többfélék lesznek a gyerekek, így az a meglátása, hogy betenni őket az egyentanításba, mint annak idején a 20. századi „menetelős korszakban”, egész egyszerűen képtelenség.

„Nevetséges, amikor azt mondjuk, hogy egy felzárkóztató évet csinálunk, mert akkor majd szép, egyengyerekeket kapunk, nem, ez nem fog menni!”

A gyermekpszichológus határozott véleménye, hogy minden gyermek nagyon más, így más oktatásra van szükségük, személyre szabottan, az egyéni igények alapján. Tőlünk nyugatra az egészségügyhöz hasonlóan a speciális oktatásban is jobb a helyzet, bár a szakértő megjegyezte, hogy akinek van pénze kifizetni azokat az iskolákat, ahol önköltségi alapon tudnak jól foglalkozni a beilleszkedési, tanulási és magatartásbeli problémákkal küzdő gyerekekkel, az több hazai „alternatív megoldás” közül is választhat.

A probléma azonban nem itt van, figyelmeztetett Gyarmathy: ott vannak azok, akiket a szülő sehová nem tud vinni. „Ők közmunkát sem tudnak majd végezni, olyan szinten leamortizálódik majd a gondolkodásuk” – nyomatékosított.

A teljes beszélgetés:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!