Kósa Lajos hangsúlyozta: miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette az előzetes regisztráció intézményét, a kormánypártnak más megoldást kell találnia. A politikus elmondta: a leendő MNB-elnök személyéről február második felében születik döntés.
– Először is a regisztráció egészen biztosan szóba kerül, merthogy valamilyen javaslatot tenni kell. Dolgozik is az elnökség azon, hogy különböző alternatívákat megfogalmazzon, és ezzel kapcsolatban majd a frakció elé terjesztjük, hogy mire jutottunk. Másrészt egészen biztosan kell foglalkozzunk azzal a helyzettel, amit megint az Ab teremtett, nevezetesen, hogy a hajléktalanokkal kapcsolatos szabálysértési alakzatot törölte, sőt nemcsak ezt, hanem az önkormányzatoknak a szabálysértési, illetve a kirívóan közösségellenes magatartással kapcsolatos alakzatait is törölte – jelentette ki a Rájátszásban Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.
A Kósa Lajossal folytatott teljes beszélgetést megtekintheti az alábbi hivatkozáson.