2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kövér tartotta magát a kormányzati sorvezetőhöz

2017. augusztus 20., vasárnap 08:01, frissítve: vasárnap 10:52

Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy az idei augusztus 20-i ünnepségre készült egy állami kommunikációs direktíva, amelynek legfőbb üzenete: „Választás előtt állunk: Szent István Magyarországa és a Soros-terv között.”

Párhuzamot vont a Szent István-i Magyarország és a jelenkor politikai eseményei között Kövér László. Az Országgyűlés fideszes elnöke Zalaegerszegen az augusztus 20-ai megemlékezésen beszélt arról, hogy ahogy kétezer évvel ezelőtt, úgy most is politikai és eszmei küzdelem zajlik az európai nemzetállamok felszámolása érdekében. Kövér László szerint a jövő tavaszi választások tétje is az lesz, hogy sikerül-e megvédeni Szent István örökségét.

„Szent István mai magyar népe azonban nem kíván lemondani az államáról, hitéről és azonosságtudatáról. A magyar választópolgárok erről döntöttek 2010-ben, ezt a döntésüket erősítették meg 2014-ben, és a 2018-as választásunknak is ez lesz a tétje. Arról döntöttünk, hogy úgy építjük újjá a magyar államot, hogy az képes legyen szolgálni és megvédeni a nemzetet. Olyan gazdaságot építünk, amely nem a pénzügyi spekuláción, hanem értékteremtő munkán alapul. Arról döntöttünk, hogy megerősítjük magyar azonosságtudatunkat, keresztény kultúránkat és nemzeti összetartozásunkat. Segítjük a nemzeti tagállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót abban, hogy Európa ne csak versenyképes, hanem az európai embereké is maradjon.”

Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy az idei augusztus 20-i ünnepségre készült egy állami kommunikációs direktíva, amelynek legfőbb üzenete: „Választás előtt állunk: Szent István Magyarországa és a Soros-terv között.”

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!