2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Kövér: Nem a Fidesznek fontos a Néppárt, hanem a Néppártnak a Fidesz

A kormányoldal csak átmenetileg, a jogállamiságról szóló viták lezárásáig vette le a napirendről a közigazgatási bíróságok megalakításának tervét – mondta az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatáról is beszélt a politikus.

  • Kövér: Nem a Fidesznek fontos a Néppárt, hanem a Néppártnak a Fidesz

Nem a törvény minőségével függ össze, hanem azzal a teljesen irracionális nyomásgyakorlással és támadássorozattal, amelynek Magyarország ki volt téve az igazságszolgáltatás átalakítása kapcsán

– mondta Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke szerint ezt régóta Magyarország nemzetközi téren fellépő ellenfelei, illetve a magyar ellenzék is egyfajta eszközként használja arra, hogy bebizonyítsa, Magyarországon sérül a jogállamiság.

Ide koncentrálta a kritikáját, a támadásait. Itt voltak korábban is kudarcaink az Európai Unió intézményeivel folytatott vitákban

– fogalmazott a házelnök.

Emiatt érezték úgy, hogy “politikai értelemben a konfliktus nem éri meg”, annak ellenére sem, hogy a kormány szerint a közigazgatási bíróságok által jobb lenne a magyar igazságszolgáltatás működése.

De eddig is elműködött ilyen bíróságok nélkül a magyar igazságszolgáltatás, ezentúl is elműködik

– fogalmazott a házelnök, aki szerint ez példa arra, hogyha úgy látják, engedhetnek a saját álláspontjukból a kompromisszum érdekében, akkor ezt szívesen megteszik. Most várják, hogy a másik oldal is méltányolja a gesztust, jegyezte meg a választmányi elnök.

Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy a közigazgatási bíróságok terve átmenetileg került csak le a napirendről.

Ha az idő megérik rá, elővehetjük újra. De ezt nem tervezzük a következő egy esztendőben, egész biztosan

– tette hozzá.

Kövér László arról is beszélt, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja szeretne maradni, mert az európai jövő befolyásolása szempontjából ott van jobb helye. A politikus azt is mondta ugyanakkor, hogy pártja kiváró állásponton van, nem dőlt még el, hogy kilép-e vagy marad. Úgy értékelte, hogy nem a Fidesznek fontos a Néppárt, hanem a Néppártnak a Fidesz.

PestiSrácok.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!