2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kövér begurult, szót kért

,

2017. május 29., hétfő 15:40, frissítve: hétfő 17:40

Újra a bolsevikok ugrottak be Kövér Lászlónak a szocialistákról. Az Országgyűlés elnöke ismét kiosztotta az MSZP-seket, amiért bekiabálásokkal zavarták meg az egyik államtitkár felszólalását.

Jobban fogyott a magyar 2017 első negyedévében, mint egy évvel korábban a friss statisztikai adatok szerint. Kevesebb gyermek született, miközben jóval többen haltak meg, mint a tavalyi esztendő azonos időszakában. A halálozások számának megnövekedését a statisztikusok az influenzajárvánnyal magyarázzák. A romló demográfiai folyamatokat az LMP társelnöke tette szóvá napirend előtti felszólalásában. „Hogyha a születésszámok növelése a kormány célja, akkor önök valamit nem jól csinálnak, valami nem működik a kormánynak a családpolitikájában” – fogalmazott Szél Bernadett frakcióvezető.

A szocialisták szerint 2018 az Orbán-kormány bukásának éve lesz, nem pedig a családoké. „Gyermeknap alkalmából Budapesten megint főztek a rászorultaknak. Közel nyolcszáz ember állt megint sorban, köztük száz gyermek, és közben a Facebookon azt látjuk, hogy Andy Vajna felesége meg aranyat eszik” – jegyezte meg Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő.

A családügyi államtitkár a 2002 és a 2010 közötti időszakra mutogatott vissza. „Nézzen magába! Nézze meg, hogy milyen hitelük van önöknek akkor, amikor ilyen kérdésekről beszélnek. Hiszen az önök kormányzása idején a magyar családoktól csak elvettek, semmivel nem adtak többet” – fogalmazott Novák Katalin.

A szocialisták bekiabálással zavarták az államtitkári választ, a frakciót Kövér László házelnök utasította rendre.

„Amit az MSZP hétről hétre ebben a parlamentben művel, annak a bolsevik gyökerekhez lehet hogy van köze, de a parlamentarizmushoz semmi. [Taps] Sejtettük 1990-ben, hogy eltelik egy kis idő, amire önök megszokják a parlamentarizmus valódi légkörét, de azért huszonhét évvel a rendszerváltozás után talán már illene nemcsak a házszabályt elolvasni és legalább a fontosabb részét megjegyezni, hanem illene a vitapartnert annyira tiszteletben tartani, hogy amikor nála van a szó, és nem önöknél, akkor nem üvöltöznek be, mert ez nem a kocsma. Egy intelligensebb futballdrukker közönségből intelligensebb véleményeket lehet hallani, mint amit itt önök bekiabálnak” – mondta az Országgyűlés elnöke.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!