2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Kövér: Az ilyennek bele kell harapni a torkába

2016. október 29., szombat 11:53, frissítve: szombat 13:46

A bolsevik olyan ember, aki mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő – ezt Kövér László házelnök mondta Makón, Návay Lajos 1919-ben vértanúhalált halt politikus szoboravatóján. A több mint 70 év után újra felállított emlékművet Lázár János, a térség országgyűlési képviselője leplezte le.

Návay Lajos 1906-ban a képviselőház alelnöke majd 1911-ben pedig házelnöke volt, 1918-ig országgyűlési képviselő. Az 1919-es vörös terror során a makóiak ellen a Vörös Őrség hírhedt terrorista különítményét vezényelték ki, akik a kiskunfélegyházi pályaudvaron unokabátyjával, Návay Ivánnal kivégezték. 1935-ben Makón szobrot emeltek neki, de ezt 1945-ben lerombolták.

Kövér László ünnepi beszédében Wass Albert szavait is idézte, miszerint a bolsevik a homo bestialis, az állatember. A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. És gyilkosságokkal csinál helyet magának a világban.

„A Tanácsköztársaság leple alatt ilyen állatemberek uralma szakadt 133 nap erejéig a világháború poklában meggyötört, megbénult és magatehetetlen Magyarországra. Ekkor emelkedett először az állampolitika rangjára a terrorizmus Magyarországon, ekkor alapozta meg ezen rendszer hazai ideológiáját Lukács György bolsevik filozófus, ekkor jelentette ki a bolsevik újságíró, Szamuely Tibor, hogy – idézem – a terror a mi kormányzatunk fegyvere, a vértől nem kell félni, a hatalom a kezünkben van, aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, az ilyennek bele kell harapni a torkába” – fogalmazott.

Lázár János, a térség országgyűlési képviselője szerint a közéleti témájú szobrok története egyúttal a félbehagyott rendszerváltás története is. A kommunista diktatúra szobrai a rendszerváltozáskor ugyan le lettek döntve, de elmaradt azon szobrok visszaállítása, amelyeket viszont a kommunisták döntöttek le.

„A hiátusokat 30 év alatt sem pótoltuk ki mindenütt. A sebeket 30 év alatt sem gyógyítottuk be mindenütt. És a megszakított hagyományt, ami a kiegyezésen és a millenniumon keresztül összeköthetné végre a Trianon utáni és a II. világháború utáni magyarságot a saját ezeréves múltjával, nem kötöttük még össze maradéktalanul. Itt volna az ideje, a nemzeti kormány megerősített történelmi legitimációjával végre pedig itt van a lehetősége is, hogy mindezt megtegyük” – mondta a kancelláriaminiszter.

Az újraállított, három méter magas, bronzból készült szoborcsoportot Kiss-Rigó László püspök áldotta meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!