2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kovács Zoltán: Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó meghallgatás alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének vezetésével Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Brüsszelben kedden.

  • Kovács Zoltán: Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak

Kovács Zoltán az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatást követően magyar újságíróknak nyilatkozva az ülést "teljes értelmetlen, sehova nem vezető megbeszélésnek" nevezte.

Elmondása szerint a kérdezők nem voltak kíváncsiak a tényekre és arra sem, hogy milyen körülmények között folyik a kormányzás Magyarországon.

A "kutyakomédiává fajuló, soha véget nem érő eljárást" illetően Didier Reynders igazságügyi biztos a meghallgatáson nyilvánvalóvá tette, hogy azt nem akarják leállítani - közölte az államtitkár.

Varga Judit: A meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó európai uniós tanácsi meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás volt, amelynek folyamán bebizonyosodott, hogy bizonyos érdekcsoportok meg akarják osztani a tagállamok közötti egységet - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.

Az Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatást követően újságíróknak nyilatkozva Varga Judit azt mondta: bizonyos erők meg akarják büntetni azokat az országokat, amelyek nemet mondanak az "európai fősodor" hangoztatott álláspontjára.

Bebizonyosodott, ha az unió a jogállamiságot féltené, akkor az eljárást már rég le lehetett volna zárni, hiszen a magyar delegáció minden kérdésre kimerítő válaszokat adott - hangoztatta a miniszter.

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!