2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kovács Zoltán: A kormány nem asszisztál a bevándorláspárti kampányhoz

„Indoklással ellátott vélemény kiküldésével az Európai Bizottság (EB) a második szakaszba lépteti a Stop Soros törvénycsomag, és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást" – értesült brüsszeli forrásokból a Népszava. A kormány már korábban jelezte, hogy nem változtatnak. Vendégünk volt Kovács Zoltán, a nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár volt.

  • Kovács Zoltán: A kormány nem asszisztál a bevándorláspárti kampányhoz

Az Európai Bizottság levelében leszögezte, hogy nem egyeztethető össze az uniós joggal a Stop Soros törvénycsomag, és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás, „amely bűncselekménnyé nyilvánítja, ha civil szervezetek nevében bárki segítséget nyújt menedékjog vagy tartózkodási engedély iránti kérelmet benyújtó embereknek” – állítja a Népszava. A felszólító levélben az EB két hónapot adott a magyar hatóságoknak a válaszadásra.

Kovács Zoltán a Hír TV Magyarország élőben című műsorában a brüsszeli boszorkányüldözés kapcsán elmondta: Korábban a kormány és a néppárti fideszes képviselők mindig ott voltak akkor, amikor érdemi vitában kellett megvédeni álláspontunkat, ezúttal azonban úgy döntöttünk, hogy nem veszünk részt ezen a kampányeseményen. Az államtitkár szerint, ha a következő Európai Parlament valóban érdemben szeretne beszélni ezekről a kérdésekről, majd elgondolkodunk. Kovács Zoltán szerint azonban nagy baj, hogy az Európai Parlamentet a baloldali és liberális erők kampánycélokra használják fel.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!