2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kovács: Ez Lázár magánvéleménye

,

2016. július 1., péntek 17:46, frissítve: hétfő 09:59

A kormányszóvivő Lázár János magánvéleményének tartja, a kancelláriaminiszter unióból való kilépésről mondott szavait. A miniszterelnökség vezetője tegnap úgy fogalmazott: jó szívvel nem tudna az EU-ban való bennmaradásra szavazni, ha lenne ilyen voksolás. Kovács Zoltán az ATV-ben azt mondta: az őszi népszavazás sem az unióban való bennmaradásról szól majd.

„Az én álláspontom, vagy nem mennék el szavazni, vagy ha elmennék, akkor a kilépés mellett szavaznék egy ilyen szituációban, hogy ma az Európai Unió kinéz. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok Európa-párti, ez azt jelenti, hogy az Európai Unió nem egyelő Európával. Amit ma Brüsszel csinál Európával, az Európának a csődjéhez vezet az én álláspontom szerint” – mondta Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János állandó kormányinfós partnere magánvéleménynek tartja a kancelláriaminiszter szavait. Kovács Zoltán szerint őszi népszavazás sem az unióban való bennmaradásról szól majd.

„Ő is hangsúlyozta, hogy egy magánvéleményről volt szó, tehát ebben, azt gondolom, a kormányzati álláspont egyébként egyértelmű, itt az elmúlt napokban sokat beszéltünk arról, hogy az általunk kezdeményezett és a majd valamikor ősszel sorra kerülő népszavazás – amelynek az a célja, hogy elutasítsuk a kötelező betelepítési kvótát, az valójában nem az Európai Unióról kell, hogy szóljon, éppen ezt kellene, hogy megakadályozzuk” – hangsúlyozta a kormányszóvivő az ATV-ben, miután korábban a köztévében is magyarázkodott.

Másképp magyarázzák Lázár szavait

A kisebbik kormánypárt képviselője másképp magyarázza Lázár János szavait. Hollik István szerint csak az unió vezetőivel van a kormánynak problémája. „Alapvetően nem Európában van baj, nem is az Európai Unióval van baj, hanem az Európai Unió vezetőivel van baj, akik elfordultak az európai emberektől, és nem akarják meghallani a magyar emberek, illetve az európai emberek hangját. A Fidesz–KDNP-nek, illetve a kormány álláspontját miniszterelnök úr már ismertette: mi az Európai Unió tagjai vagyunk, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős Európa legyen” – fogalmazott a KDNP-s országgyűlési képviselő.

Elfogadhatatlannak tartja Lázár János kijelentését a szocialisták európai parlamenti képviselője. Ujhelyi szerint a kancelláriaminiszer lebuktatta a kormány igazi szándékát. „A kormányinfón elhangzott minden mondat annak a miniszternek a szájából, aki felelős az európai uniós kapcsolatokért, az európai uniós milliárdoknak a magyarországi felhasználásáért, elfogadhatatlan. Régóta tudjuk, hogy szépen lassan, szisztematikusan az a stratégia hajtódik végre kormányoldalról, hogy a magyar lakosságot az Európai Unió ellen hangolják” – emlékeztetett Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője.

A Jobbik szerint a kormány több tagját személyes felelősség terheli Magyarország helyzetéért az unión belül. „Itt olyan emberekről beszélünk, akik gátlástalanul keresztülvertek mindenféle feltételt, amivel Magyarország az Európai Unióhoz úgy csatlakozott, hogy szinte kizárólag kára származik ebből a tagságból és igencsak kevés előnye. Itt olyan emberekről beszélünk, akik személyükben is felelősek azért, hogy az Európai Uniós tagsága Magyarországnak nem egy sikertörténet. Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak ebben nagyon komoly felelőssége van” – nyilatkozta Gyöngyösi Márton.

Furcsának tartja a kancelláriaminiszter kijelentését az LMP is. „Rémesen visszás számomra az, hogy miután elköltik azt a pénzt, amit az Európai Unió biztosít az ország – elvileg – felzárkóztatására, arra most azt mondja, hogy erre nem tudna jó szívvel szavazni” – hangsúlyozta Sallai R. Benedek.

Az Együtt elnöke szerint a miniszterelnök hatalmi játszmája miatt nem akarja megreformálni az uniót. „Mondhatnám úgy is, hogy az új Európai Unióba Orbán Viktor nem akar belépni, hanem egy harmad-, negyed-, ötödvonalbeli európai uniós tagsággal is megelégszik, ahol ő több hatalmat kap a magyarok felett, ebből ő több vagyont lophat el magának, és közben egyébként nem kell megfelelni uniós szabályoknak” – mondta Szigetvári Viktor.

Korábban közvetlenül Nagy-Britannia unióból való kilépése után egy német kormányjelentés foglalkozott először a magyarok esetleges kilépésről, aggasztónak nevezve azt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!