2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Kovács Béla: Hazugságokat állítanak

,

2017. július 19., szerda 12:40, frissítve: szerda 15:19

A saját érdeke, hogy mielőbb lezáruljon az eljárás – ezt mondta Kovács Béla meghallgatása előtt.

A Jobbik EP-képviselőjét a Központi Nyomozó Főügyészségre idézték be kihallgatásra, kémkedés gyanúja miatt. A politikus szerint az eljárás a Fidesz kitervelt akciója.

„Az én tevékenységem 2012–13-ban nem csak Brüsszelre, nem csak Strasbourgra szólt, hanem annak idején volt Beregszászon – illetve még mindig van – és Szatmárnémetiben egy irodám. Ezek a gyakornokok mind Brüsszelben jártak – ez is hazugság különben, amit állítanak, hogy soha az életben nem jártak ott –, jártak mind Brüsszelben, mind Strasbourgban. Ezek után – és itt az adminisztrációs hiba, hogy – én elküldtem őket ezen felsorolt irodáimba, és ők ott megismerkedtek az ottani tevékenységemmel, majd pedig visszajöttek Brüsszelbe. Ez az adminisztrációs hiba, amit én elismerek, hogy valóban, nem állandóan tartózkodtak Brüsszelben” – mondta el Kovács Béla.

Más ügyben

Nemrég újabb ügyben függesztette fel Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogát a testület brüsszeli plenáris ülése. Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta tavaly szeptemberben az unió csalás elleni hivatalától érkezett jelentések alapján. A politikus, a gyanú szerint 2012–2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel, de valójában az érintettek nem is jártak Brüsszelben és semmilyen munkát nem végeztek. Bővebben>>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!