2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kotrással iszaposítják a balatoni strandot

2017. augusztus 5., szombat 11:09, frissítve: szombat 12:18

A szezon közepén kezdték meg a balatonlellei kikötő kotrását, az iszapot a szomszédos strandra teríti a munkát végző cég. A hatóságok szerint az eljárás szabályos, a nyaralók viszont aggódnak, mert kisebb félsziget alakult ki a fürdőzésre kijelölt helyen.

Ömlött a kikötő kotrásából származó homokos víz a strand közelében lévő móló mellé Balatonlellén. A munkára azért van szükség, hogy a nagyobb hajók is ki tudjanak járni. A déli parti kikötők szinte mindegyike küzd az áramlások miatti feltöltődéssel.

A szomszédban nyaralók között vannak, akik nem örülnek. „Ez nem kellemes, a gyerekek itt fürdenek. Kérdés, hogy mennyire fertőző, és ha valóban lesz valami probléma, ki vállalja ezért a felelősséget. Miért nem lehetett ezeket az engedélyeket időben beadni, nyolc év alatt? Mióta ismerjük ezt a területet, soha ilyen probléma nem volt, a kotrást mindig időben elvégezték” – mondta egyikük.

A kikötő üzemeltetője azt mondja: a hatóságok engedélye alapján a homokot a mólószárak mellé kell rakniuk. A vízügy szerint ez balatoni szürke homok nagyon kevés szerves anyagot tartalmaz, ezért nem veszélyes.

„Folyamatosan ellenőrzik azt, hogy mindent a szabályok betartásával végzünk-e, az egyetlen szerencsétlen dolog ebben, hogy ezt főszezonban vagyunk kénytelenek megtenni. Ennek egész egyszerűen az az oka, hogy a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltsége szakhatósági állásfoglalást kért a kotrási munkálatokkal kapcsolatban, és ez az engedélyek kiadását nagyon meglassította” – ismertette Tóth Balázs, a BL YachtClub ügyvezetője.

Az elmúlt napokban a homokot a móló másik szára mellett rakták le. Itt homokpad alakult ki a strandon, és a víz is sekélyebb lett a területen.

A kotrási munkálatok várhatóan ezen a héten befejeződnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!