2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kósa: Soros keze a Velencei Bizottságig is elér

2017. augusztus 13., vasárnap 15:39, frissítve: vasárnap 16:00

Kósa Lajos szerint a Velencei Bizottságban is vannak Soros György által pénzelt emberek. A Fidesz frakcióvezetője az állami rádió Vasárnapi újság című műsorában úgy vélte, abszurd, hogy a testület szerint a Közép-európai Egyetemre nem kellene vonatkoznia a magyar felsőoktatási törvénynek. A Velencei Bizottság a CEU-t érintő jogvitában a magyar kormány álláspontjával szemben foglalt állást.

A kormány után a Fidesz frakcióvezetője is keményen kritizálta a Velencei Bizottságot azután, hogy a testület aggályokat fogalmazott meg a közelmúltban elfogadott lex CEU miatt. A bizottság azt kérte, hogy a jelenleg már működő intézményekre ne vonatkozzanak a rohamtempóban átnyomott szigorítások. Kósa Lajos szerint a bizottság Soros György megrendelésére cselekszik.

„Szerintem az derült ki, hogy Soros György által pénzelt emberek a Velencei Bizottságban is szép számmal vannak, és meg kell találni a jogi magyarázatot. Ez csak egy tanácsadó testület, és nem kötelezettségszegési eljárás, de az is tény, hogy a felsőoktatás szabályozása nem közösségi hatáskör, és Soroson kívül mindenki komolyan vette a törvényt” – jelentette ki Kósa Lajos frakcióvezető.

A DK szóvivője szerint a CEU-nak működnie kell, a bizottság joggal mutatott rá a törvény tarthatatlanságára.

„Egyrészt Kósa Lajos furcsa, tekintettel arra, hogy Soros György maga volt a Fidesz legnagyobb mecénása, megint sikerült páros lábbal belerúgnia valakibe, aki a Fidesz jótevője volt, ennyit a Fideszről és a politikai erkölcsről. Másrészt az, hogy a bizottság mit gondol, és Kósa Lajos hogyan reagált, azt jelzi, hogy az Orbán-kormány vesztésre áll az ügyben” – mondta Gréczy Zsolt szóvivő.

Az MSZP szerint nem véletlenek a bizottság kritikái, hiszen jogszabály-módosítás kikényszerítése miatt korábban már az Európai Bizottság is kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. Ujhelyi István szerint ezért lenne fontos, hogy az augusztus 21-re tervezett rendkívüli parlamenti ülés határozatképes legyen.

„Az EB a kötelezettségszegési eljárásban egy hónapos határidőt adott hazánknak, és ha nem módosít, akkor az Európai Bíróság elé kerülünk, és az a rossz hírem van, hogy ott nem Orbán Viktort és az oligarcháit fogják megbüntetni, hanem a magyar adófizetők kell majd hogy bírságot fizessenek” – mondta Ujhelyi István EP-képviselő.

Közben a HVG.hu néhány napja már arról írt, hogy néhány héten belül kétoldalú oktatási megállapodást írhat alá a magyar kormány New York állammal a CEU működéséről.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!