2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kósa Lajos szerint Szél Bernadett is kockázatot jelent

Hír TV

2018. január 23., kedd 21:06, frissítve: kedd 21:08

Látatlanban osztja párttársa véleményét az LMP szakértőjéről a fideszes politikus.

A tárca nélküli miniszter, aki korábban a Fidesz ügyvezető alelnöke volt, egyetért abban a nemzetbiztonsági bizottság alelnökével, hogy az afgán férfit nem szabad beengedni a testület ülésére.

Janan Mirwaisról a kormánypárti sajtó írta meg a közelmúltban, hogy nem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon. Azt ezúttal elhallgatták róla, hogy négyéves kora Magyarországon él. A kormánypárti média azt sem említette meg, hogy az afgán férfi dolgozott a Fideszhez közel álló Demokrácia Központnál is.

Lehet, hogy találkoztam vele, több ezer emberrel találkozom, de csak úgy nem tudom a nevét, nem mutattak be neki, semmilyen kapcsolatban nem vagyok vele. Az a leghatározottabb véleményem, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő embert a nemzetbiztonsági vagy a honvédelmi bizottság ülésére beengedni kifejezetten tilos, lehetetlenné teszi a munkát. Egyetértek Németh Szilárddal, mert aki ilyen szakértőt akar bevonni, az maga is nemzetbiztonsági kockázatot jelent – nyilatkozta Kósa Lajos.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!