2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kósa: Ezt ne kelljen már szégyellnünk + Videó

Egy csoda részesei vagyunk, 2010-ben ugyanis sokan még úgy vélekedtek, hogy hasonló úton vagyunk, mint Görögország – mondta Kósa Lajos csütörtökön a Hír Tv Rájátszás című műsorában.

A politikus az Orbán-kormány két évét értékelő parlamenti vitanap után volt a televízió háttérműsorának vendége. Kósa Lajos a közvélemény-kutatások eredményei kapcsán kiemelte, hogy az eddigi kormányok a ciklus közepére mindig mélypontra értek, ilyen még sosem volt, mint most, hogy a kormányzó erők nagyobbak, mint az ellenzék összesen. Magyarázatképp megjegyezte: az emberek látták, hogy csődhelyzetben vették át 2010-ben az országot. A politikus utalt a Századvég csütörtökön publikált elemzésére is, mely szerint a mostani kormányról van a legjobb véleményük az embereknek a korábbi Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kabinettel összehasonlítva.

„Teljesen új konstrukcióban fogalmaztuk meg, hogy mit gondolunk az országról, ez pedig sok előremutató lépést hozott – mondta, kiemelve többek között a gyermekek utáni adókedvezményt. – Ezt vessük össze a 2006–2010-es ciklussal, amikor még a miniszterelnök is lemondott. (…) Köszönet a magyar embereknek, hogy együtt dolgoznak, hogy kivezessük az országot onnan, ahova a szocialisták juttatták.”

Mélyebb elemzések kellenek

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, hogy az egyszerű közvélemény-kutatásoknál mélyebb elemzések kellenek az ország vezetéséhez, ilyen többek között a szociális konzultáció is. Rogán Antal korábbi kijelentésére reagálva pedig elmondta: eddig a nagy rendszerek átalakításán keresztül foglalkoztak az átlagemberek problémáival, most már lehetőségük lesz a kevesebbeket érintő ügyeket is megoldani.

Az alelnök kiemelte, hogy „effektíve” nőtt a foglalkoztatottság – legalábbis összességében. Hozzátette, hogy különböző vidékfejlesztési tervekkel próbálják csökkenteni a régiók közötti különbözőségeket. Ráadásul „először van mód arra, hogy megszűnjön a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás” – tette hozzá.

„Tanulunk a hibáinkból”

A politikus büszke arra, hogy a legkisebb államháztartási hiánnyal rendelkező országok között vagyunk. Hangsúlyozta, hogy „2010-ben a romokból kellett újjáépíteni az országot. (…) Nem arra szerződtünk, hogy hibátlanok legyünk, azt a Gyurcsány-kormány mondja magáról” – fogalmazott Kósa, majd hozzátette: „tanulunk a hibáinkból”.

„Két év alatt nemhogy segítséget nem kaptunk – mint például Görögország –, hanem sokkal inkább rúgást, gáncsot. Ennek ellenére mégis a legjobban teljesítő országok között vagyunk, ezt ne kelljen már szégyellnünk.”

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!