2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Korszerű szállásokat építenek a tolna megyei munkásoknak

Csaknem negyed milliárd forintot nyertek Tolna megyei kis és középvállalkozások foglalkoztatás bővítésre. 32 cég pályázatát bírálta el pozitívan a megyei kormányhivatal. Egy új pályázaton pedig önkormányzatok indulhatnak munkásszállók építésére és felújítására, az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel. Ennek keretösszege 5 milliárd forint.

  • Korszerű szállásokat építenek a tolna megyei munkásoknak

Ez szekszárdi székhelyű cég ipari padlólemezek tervezésével, gyártásával és szerelésével foglalkozik. A dolgozói létszám 30 fő. Új gépeket szeretnének vásárolni, ehhez kellenek betanított munkások. A pályázaton két fő foglalkoztatására nyertek 4 millió forintot. Decembertől minimum két évig kell őket alkalmazni.

A cégünk dinamikusan fejlődő vállalat, és szerettük volna mind a gépparkunkat, mind az embereinket fejleszteni. Kevesen vagyunk és ezért úgy gondoltuk, hogy ez egy jó pályázat lesz, és hál’ Istennek a Tolna megyei hivatalnak volt egy ilyen pályázata, ahova be tudtunk adni egy anyagot, és elbírálásuk sikeresen működött– nyilatkozta Ligeti Dóra, a Belotti Kft. irodavezetője. 

Tolna megyében három különböző munkaerő piaci pályázaton - a lépésről lépésre fejlődni programon, a központi munkahelyteremtő támogatáson, és az álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatásán összesen 32 pályázat nyert 244 millió forintot. Ősztől új pályázati lehetőség az, amely munkásszállók kialakítására vonatkozik. Ezen csak önkormányzatok, vagy önkormányzati tulajdonú cégek indulhatnak. Korábban 40 százalék önerőt kellett biztosítani, ez most 20 százalékra csökkent.

Tolna megyei kormánymegbízott

Legalább nyolcvanfős munkásszállást kell építeni. Nyilván, ha olyat építenek, akkor ez a kor színvonalának meg kell felelni. Tehát itt nem barakkszállásról beszélünk, vagy konténerszállásokról, hanem teljesen a jelen kor követelményeinek megfelelő lakhatási körülményeket kell biztosítani. A lényeg az, hogy ezeket a munkásszállásokat tíz évig fenn kell tartani.– mondta el Horváth Kálmán tolna megyei kormánymegbízott

Tolna megyében jelenleg 5800 regisztrált munkakereső van. Ez, az elmúlt év hasonló időszakához képest 460 fős csökkenést jelent

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!