2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Kormányzati nyomásgyakorlást éreznek a kórházigazgatók

2017. augusztus 10., csütörtök 22:22, frissítve: csütörtök 23:03

Folyamatosan újítják meg a kórházigazgatók július végén lejárt szerződéseit – közölte az egészségügyi államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta: azért kötnek velük megbízási szerződést, mert a munkaügyi szabályok nem engedik, hogy pályázat nélkül véglegesítsék őket. A megbízási szerződésben próbaidő szerepel, amit több kórházigazgató kormányzati nyomásgyakorlásnak tart.

„Nincs pályázat, tehát pont azért van a ribillió, mert lejárt egy csomó embernek a szerződése július 31-én. Tekintve azt, hogy nem tudtuk, hol lesz integráció és hol nem, hiszen tudniillik ebben az évben már öt integráció lezajlott, érdekes módon az nem váltott ki ennyi érdeklődést a sajtóban, ezért most annyi történt, hogy aki korábban volt igazgató, az megbízás keretén belül végzi tovább ugyanazt a jogviszonyt, amit korábban tett. A jelenlegi munkaügyi szabályok alapján ahhoz, hogy őt ki lehessen nevezni, le kell futtatni egy újabb tendert, vezetői tendert. Ezeket még nem írtuk ki, haladunk vele egyébként szépen sorjában, az első, az lement közel egy hónapja, a második, az jelenleg folyamatban van, és haladunk majd sorban, hiszen a nagy hullám, az 2012-ben volt, és ötévesek voltak a megbízások” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!