2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Konferencia: Erős a kormányzati befolyás a vidéki magyar sajtóban

Hír TV

2017. november 16., csütörtök 22:37, frissítve: péntek 10:15

Kevés a magántőke, és erős a kormányzati befolyás a vidéki magyar sajtóban – erről beszéltek újságírók egy csütörtöki konferencián. A kormány eközben barátságtalan lépésként tekint a vidéki sajtó támogatására meghirdetett amerikai pályázatra.

Szövetségesek között szokatlan és furcsa lépésnek nevezte Lázár János, hogy az Egyesült Államok külügyi minisztériuma csaknem kétszázmillió forinttal támogatna egy „elfogulatlan” vidéki sajtóorgánumot.

„Értetlenül állunk ez előtt a lépés előtt. Teljesen helyesnek gondolja a kormány, hogy Szijjártó külügyminiszter úr és a külügy-minisztérium bekérette az amerikai ügyvivőt, hiszen ezt a választási kampányba való beavatkozásnak is tekinthetjük” – mondta Lázár János kancelláriaminiszter.

A kabinet kéretlen beavatkozásként tekintett az ügyvivő korábbi kritikájára is, amelyben szóvá tette a médiapiac feletti kormányzati befolyás növekedését és a megyei lapok kormánypárti üzletemberek általi felvásárlását.

A kancelláriaminiszter szerint ugyanakkor a megyei lapok csekély hatást gyakorolnak a választópolgárokra:

– Fiatal hódmezővásárhelyi kollégák drónnal készítettek az építkezésről egy fölvételt, és a város Facebook-oldalára töltötték föl. Nem akarok reklámot csinálni, negyvenötezren nézték meg a fölvételt. Én lefogadom önnel, hogyha ez az érintett, tulajdonosváltáson átesett média felületén történik, töredéke sem nézi meg.
– Hogyha ennyire kevesen olvassák a megyei lapokat, akkor a kabinetiroda miért költ bennük milliárdokat?
– Hát mert biztos mégiscsak olvassák. Én csak a saját városomról tudok mondani önnek, hogy van-e befolyásoló képessége. Nem tudom. Nem tudok ebben érdemi nyilatkozatot tenni önnek.

A magyar közéleti és politikai sajtóban a Népszabadság bezárása óta nincsenek jelen a nagy nyugati médiacégek. Ez Európában egyedülálló – hangzott el egy csütörtöki, a sajtószabadságról szóló beszélgetésen.

„A sajtóhoz, a tömegkommunikációhoz, a tömeghatású médiához tőke kell, nagytőke kell. A szabad tömegkommunikációhoz pedig szabad tőke kell, az államhatalomtól szabad magántőke” – mondta Révész Sándor, a HVG újságírója.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke szerint a megyei lapok közül a Pannon Lapok-csoport felvásárlásához a kormányzat közpénzzel segítette hozzá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworksöt.

„Előre kifizette neki a kormány kvótanépszavazás-hirdetések formájában azt a pénzt, amelyből utána ő a versenyhivatal és a médiahatóság jóváhagyásával be tudott vásárolni a megyei napilappiacon” – mondta Hargitai Miklós.

A vidéki lapok közül jelenleg tizennyolcból tizenhárom Mészáros Lőrinc érdekeltsége, kettő az Andy Vajna-féle Lapcomé, a maradék három, keleti napilap pedig augusztusban került annak a Heinrich Pecinának a cégéhez, aki tavaly bezáratta a Népszabadságot, és a Mediaworksöt a felcsúti polgármester kezére juttatta.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!