2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Komoly feltételt szabott Orbánnak Vona

,

2016. október 18., kedd 18:04, frissítve: szerda 09:34

Jobbikos ára van az alkotmány újabb módosításának. A miniszterelnök csak akkor kapja meg az ellenzéki párt szavazatait, ha leállítja a Rogán Antal által kifundált kötvényüzletet. Orbán Viktor az érvénytelen kvótanépszavazás eredményét emelné be az alaptörvénybe, amihez a Fidesz–KDNP-nek önállóan már nincs meg a kétharmados többsége.

Kemény feltétellel érkezett a miniszterelnökhöz a Jobbik elnöke. Vona Gábor közölte Orbán Viktorral, hogy az alaptörvény hetedik módosításának ára a tehetős bevándorlók letelepítésének leállítása. „A terrorizmus kiskapuját be kell zárni, ezért az alaptörvény-módosítás része a letelepedésikötvény-biznisz megszüntetése” – közölte. A pártelnök szerint a kormánypártok célja sem lehet más, mint az, hogy Magyarországra ne lehessen se szegény, se gazdag terroristát telepíteni.

„November 8-án lesz a módosítás az alaptörvényről, és amennyiben addig a letelepedési kötvényekről szóló törvényt nem helyezik hatályon kívül, akkor a Jobbik nem tudja támogatni ezt a félmegoldást. Mi azt szeretnénk, ha a Fidesz nem támasztatna feltételeket, és a magyar emberek 98 százalékának véleményét képviselné, vagyis azt, hogy se szegény migránst, se gazdag migránst, se szegény terroristát, se gazdag terroristát ne lehessen Magyarországra telepíteni” – emelte ki.

„Ezt szerettem volna négyszemközt megkérdezni”
Bízik a Jobbik abban, hogy lesz alaptörvény-módosítás – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Vona Gábor. A pártelnök szerint a kérdés most az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is ugyanezt szeretné-e, ugyanis – emlékeztetett rá – amikor a Jobbik benyújtotta a módosítást, úgy fogalmaztak, hogy „minden jogcímen történő betelepítést” elutasítanak.

Orbán Viktor helyett a kommunikációs államtitkár nyilatkozott a találkozó után. „A kormány az alaptörvény módosítását az ország ügyének, nem pedig a kormány ügyének tekinti, ezért természetesen, mint minden eddigit, ezt a javaslatot is megfontolja a kormány, ahogy meg fogja fontolni a további javaslatokat is, amelyek még felvetődhetnek a Jobbik részéről vagy a Jobbik elnöke részéről” – közölte Tuzson Bence.

A miniszterelnökkel az MSZP elnöke, Molnár Gyula is egyeztetett, de a szocialisták szavazataiban nem reménykedhet Orbán Viktor. „A magyar emberek jóléte érdekében hajlandóak vagyunk párbeszédre az egyes politikai erőkkel, akár a demokratikus ellenzék valamennyi erejével is, hiszen fontosak tartjuk ezeket a kérdéseket. De az alaptörvény módosításában nem veszünk részt, ezt nagyon gyorsan rövidre zárta pártelnökünk ezen a tárgyaláson” – fogalmazott Varga László szocialista országgyűlési képviselő Magyarország élőben című műsorunkban.

A Hír TV kérdésére a kancelláriaminiszter elismerte, hogy a kötvényüzletet felülvizsgálják. „Varga Mihály miniszter úr most, hogy az országot felminősítették – ami kétséget kizáróan minden nemzetközi pénzügyi elemző és bennünket például államkötvény-vásárlással finanszírozó pénzintézet szerint új helyzetet jelent – jelentést készít a kormányzatnak, amely érinteni fogja az államkötvény finanszírozásának minden eszközét, így a letelepedési kötvény sorsát is” – nyilatkozta Lázár János.

A 2013-ban indult letelepedésikötvény-programot Rogán Antal munkálta ki. Az állampapír vásárlói Európai Unión kívüli országok polgárai, akik több százezer euróért kapnak letelepedési engedélyt a magyar államtól. A kötvény a kínaiak és az oroszok körében a legnépszerűbb.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!