2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Komoly aggodalomra ad okot az erdőtörvény tervezett módosítása

2017. április 29., szombat 13:18, frissítve: szombat 13:25

Az állami termőföldek eladása után az erdők privatizációját készítheti elő a kormány az erdőtörvény módosításával – mondja az LMP szakpolitikusa. A természetvédők sem örülnek, szerintük a tervezet komoly visszalépés, mert enyhít az erdők gazdasági célú hasznosításának szabályain, így nemsokára nagyobb területen lehet majd tarvágást végezni, és hamarabb lehet a telepített erdőket is kivágni.

Szűcs Imre egy családi erdőgazdaság irányításában vesz részt. Az erdőmérnök azt mondja, hogy a földművelésügyi tárca a bürokráciát növeli a törvénymódosítással.

„Egy egyszerű szállítólevélen, amely önmagában egy rakománykísérő okmány, 26-27-féle olyan adatot kell megjeleníteni, amit még az állami erdőgazdálkodás legfelsőbb szintjén is hónapos viták, az erdőfelügyelőséggel, illetve a Nébihhel, az illetékes Nébih-osztállyal hosszas viták követtek, mert a jogértelmezés sem egyértelmű. Innentől kezdve nem tudom, mi a célja a törvényhozónak. Hogy most ellehetetlenítse a munkát a bürokrácia megemelésével, vagy bírságolási lehetőséget tudjon teremteni. Mind a kettő rossz” – fogalmazott a Látótérnek az erdőmérnök.

Panaszkodnak a természetvédők is, akik szerint az állam nagyobb területeken engedi majd a tarvágást. „Eddig az igazán értékes ártéri erdők védelmi, természetvédelmi rendeltetésűek voltak. Most ezt meg fogja előzni az árvízvédelmi rendeltetés, ami azt jelenti, hogy ezeket az erdőket elvben legalábbis át lehet drasztikusan alakítani, a cserjeszintet meg lehet szüntetni, a fák törzsén az ágakat le lehet a vízállás szintjéig vágni” – emelte ki Gálhidy László, a WWF programvezetője.

„A 2009-es erdőtörvényben a természetvédők túlnyerték magukat” – A szakíró úgy gondolja, hogy az erdőtörvény a gazdasági érdekeket háttérbe szorította. „A magánerdő-gazdálkodóknak a tevékenysége azért rettentően fontos az ország számára, mert azokat az embereket tudja foglalkoztatni, akik alulképzettek, és nincs más munkalehetőségük. Falun egyébként is nagyon kevés a munkalehetőség” – mutatott rá Zétényi Zoltán erdészeti szakíró.

Az LMP szakpolitikusa attól tart, hogy a törvénymódosítással az állami termőföldek eladása után az állami erdők privatizációját készíti elő a kormány.

„– Igazán nagy disznóság az lesz, hogyha az erdőket nem is adják el, de az erdőgazdaságoknak a privatizációját megkezdik. Huszonkét állami erdőgazdaság, ezek mind, egytől egyig több milliárdos vagy sok milliárdos forgalmat bonyolítanak. Ha ezeket elkezdik privatizálni, ezt minden további nélkül meg lehet csinálni, és a Fidesz ezt egyszer megcsinálta 2001-ben. Akkor csinálta meg a mezőgazdasági állami gazdaságokkal, amikor nem a földet adta el, hanem 50 évre odaadta a földet privatizált állami gazdaságoknak. Most ugyanezt az erdővel a ’18-as választások után minden további nélkül megtehetik, és erre felhatalmazást kaphatnak.
– Erre lát szándékot?
– Minden jel erre mutat” – mondta Sallai Róbert Benedek, a fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.

A törvénymódosítás megengedné azoknak az állami tulajdonú zárványoknak az eladását, amelyeket magántulajdonú erdők fognak közre. A jogszabálytervezetben szerepel ugyan egy háromhektáros korlát, amely ellenzéki politikusok szerint könnyen kijátszható.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!