2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kizsigerelhetőek a magyarok - kötelező a túlóra a multiknál?

2017. április 30., vasárnap 12:51, frissítve: vasárnap 12:56

Túlórával pótolnák a multik a hiányzó munkaerőt. Egy ügyvéd szerint a jelenlegi szabályozással ki is lehet zsigerelni a magyar munkavállalókat. A közgazdász úgy látja, a munkajogi szabályozásban is tetten érhető a keleti nyitás.

„A létszám alacsony, és ez mindennek a rákfenéje” – egy multinál volt vezető nyilatkozta ezt a Hír TV-nek, ám arcát nem vállalta, és a hangját is eltorzítottuk kérésére. Azt állítja, a nagy cégek nem tartják be a munka törvénykönyvét.

„Pistikém! Maradj itt még egy órát, csináljuk meg ezt a feladatot, majd lecsúsztatod! Most ez a majd lecsúsztatás… én dolgoztam olyan multinál, amíg nem volt csekkolórendszer, körülbelül, mondhatjuk, tíz éven keresztül mindennap két-három-négy órát túlóráztam, ebből egy óra nem lett kifizetve. De nemcsak nekem, hanem a többieknek sem. Ez egy elvárt, kötelező túlóra” – mondta a volt vezető.

Orosz Noémi ügyvéd azt mondja: a jelenlegi szabályozással ki lehet zsigerelni a magyar munkavállalókat.

„Köztudott, hogy a magyar munkavállalóknak az éves ledolgozott munkaórái tekintetében átlagban is azért világviszonylatban is élvonalban vagyunk, tehát a magyar munkavállalók túlterheltek” – mondta az ügyvéd.

„Ez az ázsiai típusú termelési mód” – a közgazdász szerint a munkajogi szabályozásban is tetten érhető a keleti nyitás.

„Mondjuk Vietnamban, Kambodzsában, Kínában szabadon rendelkezhet a munkaadó a munkavállalónak még a szabadidejével is, hogyha olyan kapacitáslekötései vannak éppen. Ez semmiképpen nem a nyugat-európai szociális modell irányába Magyarország felzárkózása a fejlett centrumhoz, hanem egy leszakadása az ázsiai olcsó termelők felé, ahol a szociális biztonság nagyon gyenge” – véli Pogátsa Zoltán közgazdász.

A folyamatot segíti, hogy a magyar munkaerő hatékonysága, vagyis az, hogy egységnyi idő alatt mekkora értéket termel, európai összehasonlításban is nagyon alacsony. A szakszervezetek szerint erre nem a túlóráztatás a jó megoldás.

„Egyrészt jobb munkaerő-szervezésre van szükség, ezt egyébként máshol, más eszközökkel, ezeket a problémákat jól tudják kezelni, mondjuk Németországban. És hát, tisztességes bér azért, hogy az a munkaerő, ami hiányzik, az a béren keresztül pótolható legyen, és egy jó oktatási rendszerre is szükség van, ahol a kvalifikált munkaerő képzése megalapozza azt a fajta tudást, amire szükség van ezen multinacionális cégeknek” – nyilatkozta a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Székely Tamás.

A Hír TV-nek nyilatkozó közgazdász szerint nyugaton azért nőnek jelentősen a bérek, mert erősek a szakszervezetek, amelyek ezt ki tudják harcolni a munkáltatóknál.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!