2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Kitűzték az egész napos sztrájk időpontját

,

2016. augusztus 17., szerda 17:06, frissítve: csütörtök 14:21

Szeptemberben újabb sztrájkra készülnek a közigazgatási alkalmazottak. A szakszervezet továbbra is azt követeli, hogy az önkormányzati hivatalokban dolgozók bére 30 százalékkal emelkedjen, és a kormány tegyen meg mindent azért, hogy megakadályozza az elvándorlást az ágazatból.

„Polgármesteri Hivatalunk a sztrájk alatt zárva tart” – ez fogadta az ügyfeleket júniusban Budaörsön. A Magyar közalkalmazottak, köztisztviselők és közszolgálati dolgozók sztrájkfelhívásához akkor több mint négyezren csatlakoztak.

Az önkormányzati köztisztviselők akkor azt sérelmezték, hogy kimaradtak az átlagosan 30 százalékos béremelésből.

„Jelen pillanatban a legmozgatóbb dolog az emberek életében, hogy olyan béreket kapjanak, amiből családosok ki tudják fizetni a számláikat, normális lakhatási körülményeket tudjanak biztosítani az elkövetkező nemzedék számára és egy olyan életet a nyugdíjas évek felé, ami egy viszonylag stabil anyagi hátteret tud teremteni nekik” – mondta akkor Szabó Imre önkormányzati köztisztviselő.

„Megszereztük a tapasztalatokat, melyeket most szeptember 14-én egy egész napos sztrájkban szeretnék megvalósítani” – a közalkalmazottak és a főtisztviselők érdekképviselete most újabb demonstrációt szervez. Boros Péterné szerint továbbra sincs megoldás az illetmények emelésére, ráadásul az önkormányzatoknál dolgozók kétharmadának csaknem 25 ezer embernek több mint 8 éve nem emelkedett a bére.

„Itt egy finanszírozási megoldásra van szükség már a Főpolgármesteri Hivatalnál, a megyei jogú városoknál, mert a jövő évi feltételek rosszabbak lesznek, mint az idei éviek voltak, 50 ezer forintos illetményalapot szeretnénk, és 22 milliárd forintos alapot szeretnénk e mögé a törvény mögé tenni, finanszírozást, állami pénzt és állami felelősségvállalást azért, hogy ne jöjjön létre az ügyfelek szempontjából káros szituáció” – mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Az érdekvédők a – visszajelzések alapján – arra számítanak, hogy a júniusi sztrájk után még többen csatlakoznak majd a kezdeményezésükhöz.

Boros Péterné a Magyarország élőben című műsorunk vendége volt:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!