2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Kiszelly: Muszáj egyezségre jutnia az ellenzéknek

2016. október 24., hétfő 09:00, frissítve: hétfő 20:23

Politikai verseny és egymásra licitálás zajlik a 2018-as választások érdekében a balliberális oldalon – Kiszelly Zoltán szerint.

A politológus úgy véli, ez a háziverseny az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának rendezvényein is látható volt, az Együtt kisípolási próbálkozása is ennek volt a része.

Kiszelly szerint a pártoknak muszáj egyezséget kötniük, hogy sikeresek legyenek 2018-ban, a 2014-es európai parlamenti választáson ugyanis látni lehetett, hogy a külön utas politika felaprózódáshoz vezetett.

„A füttykoncertet én ennek az ellenzéki előválasztási versenyeknek, a háziverseny részének tekintem. Mint mondtam, Gyurcsányék megint a legelszántabb, legszélsőségesebb pozíciót foglalták el, az MSZP megint nem tudja, mit csináljon,. Ők egy ilyen mérsékeltebb álláspontot foglaltak el, és pont azért, hogy ebben a versenyben az Együtt is látható legyen, amelynek a támogatottsága messze elmarad az előző két pártétól. Valami olyat kellett kitalálniuk, amivel egyrészt bekerülnek a hírekbe, és amivel ők is a legelszántabb ellenzék versenyében pontokat tudtak szerezni” – véli a politológus.

Tekintse meg a teljes interjút!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!