2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

Kis híján meglincseltek egy nőt, aki elsodort egy kislányt Encsen

Lincshangulat alakult ki a Borsod megyei Encsen, miután egy nő a kocsijával elsodort egy kislányt, aki kiszaladt az útra. A sofőr a gyerek segítségére sietett, de a lány rokonai rátámadtak. A fogait kiverték, a járművét pedig összetörték. A rendőrök két férfit állítottak elő és hallgattak ki emiatt gyanúsítottként. A gyerek súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban ápolják.

  • Kis híján meglincseltek egy nőt, aki elsodort egy kislányt Encsen

Még ma jól látszanak a helyszínelés nyomai az aszfalton. Szombaton kora délután ütöttek el egy gyereket a Borsod megyei Encsen. Az öt éves kislány váratlanul, egy út szélén parkoló teherautó takarásából szaladt ki az úttestre. A volánnál ülő 52 éves asszony fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni. Elütötte a kislányt, az autóval pedig egy villanyoszlopnak csapódott. Kiszállt, hogy segítsen a gyereknek, de addigra a kislány rokonai már körbevették az autóját.

„Egy részük a kislánynak a segítségére sietett, más részük viszont már egyből hibáztatta a sofőrt a baleset bekövetkeztéért, illetve közülük két férfi egymást követően bántalmazta a hölgyet, és az autóját is megrongálta. A kollégáim a telefonos értesítést követően néhány percen belül kiérkeztek a helyszínre, a hölgyet betették a szolgálati autóba, és a helyszínen lévőket megnyugtatták” – tájékoztatott Janasóczky Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egy helyi asszony látta a balesetet. Azt mondja, egy hangos csattanásra figyelt fel, utána vette észre, hogy a helyi boltos ült a volánnál. „Így sírt, hogy »elütöttem a gyereket, mit csináltam, elütöttem a gyereket«, ennyit mondott, »hibáztam«.” A nő szerint senki nem bántotta az autót vezető asszonyt, csak a kocsit rongálták meg a kislány rokonai.

„Nem nyúltak hozzá, úgy, hogy súlyos lett volna. Hogy a szája egy kicsit vérzett, az lehetett attól, mondtam a nyomozó úrnak, a kormányütés, vagy a szélvédő, tudja, mikor egy nagy dobbanás. Nem vérzett a hölgy, semmi nem volt. Igaz, hogy körülötte voltak emberek, de inkább a kocsit törték” – tette hozzá Putnoki Szilvia.

A kislányt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Nagyanyja szerint már jobban van. „Kértük a Jóistent, térgyepelve-csúszva, hogy jöjjön vissza a halálból. Hál' Istenkének vissza is jött, de ami fájdalmat szenvedett a gyerek, meg szenved talán, azt csak a gyerek érzi. És nem emlékszik a gyerek semmire” – nyilatkozta Toldi Miklósné.

A rendőrség a bántalmazással kapcsolatban egy 19 és egy 27 éves férfit állított elő garázdaság, rongálás, és testi sértés alapos gyanúja miatt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!