2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kilométerenként 80 forint lesz az útdíj? + Videó

A 70-80 forintot is elérheti kilométerenként a használatarányos útdíj – mondta el a Hír TV Bruttó című gazdasági magazinjának az infrastruktúráért felelős államtitkár.

Völner Pál a Bruttó című gazdasági magazinban hangsúlyozta: a magyar kormány alacsonyabb tarifákkal szerette volna indítani 2013-tól az elektronikus útdíjrendszert, de ezt külső tényezők – többek közt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott tárgyalások – nem teszik lehetővé. A használatarányos útdíjból évi 150 milliárd forint bevétellel számol a kabinet, a minisztérium számításai szerint ennek az összegnek legalább a felét a külföldi fuvarozók fogják fizetni.

– A korábbi számítás szerint egy alacsonyabb díjszinttel számoltunk, akkor – szakértői szinten – 40 forintos kilométerdíjat prognosztizáltunk. Ahol 11,5 tonna tengelyterhelésnek megfelelő utakat kell kiépíteni, ott akár a 70-80 forintot is elérheti a díj. Az alsóbbrendű utakon ennél jóval kevesebbre jön ki – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!