2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kilométerenként 2,8 milliárdért építhet autópályát Szíjj László

2017. augusztus 23., szerda 17:35, frissítve: szerda 18:39

56 milliárd forintból építhet 20 kilométer autópályát Szíjj László cége, a Duna Aszfalt. Mészáros Lőrinc üzlettársának cégei tavaly minden más oligarcha érdekeltségeinél több közpénzt kaptak.

A Közbeszerzési Értesítőben kedden megjelent közlemény szerint a Duna Aszfalt 56,5 milliárd forintot kap az M44-es, 2-szer 2 sávos autóút egy 20,5 kilométeres szakaszának megépítésére. A cég eredeti ajánlata, amit az év elején fogadott el a megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., még 45 milliárdról szólt, ez utólag emelkedett a mostani 56 milliárd forintra.

Az autópálya ezzel kilométerenként 2,8 milliárd forintból épül. Ez ugyanannyi, mint a 2007-ben megépült, a Zamárdi és Balatonszárszó közötti, a hírhedt Kőröshegyi völgyhidat is magában foglaló M7-es autópályaszakasz. Ez a beruházás akkoriban országos botrányt okozott, a túlárazottnak vélt építkezés ellen a Fidesz is hevesen tiltakozott, a völgyhíd pedig a Gyurcsány-kormány alatti korrupció egyik szimbólumává vált.

 

Három hónap alatt 160 milliárd

Szíjj László legismertebb cégei az „új Közgépként” emlegetett Duna Aszfalt Kft., a Gellért-hegyen villát építő Tief-Terra Kft. és a közelmúltban a legtöbb megrendelést kapott Magyar Építő Zrt. 2016 augusztusában a Duna Aszfalt Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cégével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel közös céget alapított Marlera-Istria Ingatlanfejlesztő Kft.-t néven, horvátországi üzletek lebonyolítására.

Az Átlátszó számítása szerint Szíjj László két fő cége, a Duna Aszfalt Kft. és a Magyar Építő Zrt. összesen nettó 160,2 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el 2017 első negyedévében. Az összeg nagy részét kitevő tendereket konzorciumi partnerekkel – köztük a Mészáros és Mészáros Kft.-vel – közösen vitte el a Duna Aszfalt, míg a Magyar Építő Zrt. négyből három megbízását egyedül, a negyediket pedig Mészáros Lőrinc gyerekeinek cégével közösen végzi.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!