2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Kihátrált a politika a Budapest Park bezárása mögül

2017. május 22., hétfő 19:39, frissítve: hétfő 19:42

A szórakozóhely helyére egy szocialista képviselő álmodott meg parkolót, amiben a kerület Fideszes polgármestere is partnernek mutatkozott. Ezt az Index írta meg tegnap, a felháborodás hatására ma már mindenki visszakozott. A Park tulajdonosával senki nem egyeztetett.

Egy-egy híresebb zenekar koncertjén 10 ezernél is többen buliznak a Budapest Parkban. Egy kerületi képviselő felvetése szerint inkább P+R parkolónak kellene működnie a területen. Az Index írta meg, hogy a szocialista Pál Tibor két éve még a IX. kerületi fideszes polgármesterrel is egy platformra került a kérdésben. Bácskai János akkor úgy fogalmazott: még a fiatalság rovására is azon lesz, hogy parkolási övezet legyen a területen. A közelmúltban Pál Tibor ismét rákérdezett a parkoló ügyére a polgármesternél, ez adta az újságcikk apropóját.

„A Fidesz, tudjuk, hogy bármit elkövet a fiatalok ellen, de az MSZP ne legyen a fővárosi fiatalok ellensége, pláne ne a Fidesz cinkosaként” – mondta Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője.

Az ellenzéki pártok azonnal lecsaptak a Fidesz és az MSZP összejátszására.

„A szocialisták és a Fidesz együttműködik egyébként azokban a gazdasági ténykedésekben is, ami jellemzi ma a IX. kerület önkormányzatának működését. Gondoljanak csak az elmúlt hónapoknak a lakásmutyijára” – így Csárdi Antal fővárosi képviselő.

A Budapest Parkkal senki nem egyeztetett a kérdésben.

„Nekünk 2019-ig van szerződésünk ennek a területnek a használatára. Ráadásul tudtunkkal alapvetően nincsenek problémák, nem voltak az elmúlt időszakban olyan panaszok, melyek gondot jelentettek a környékkel való békés egymás mellett élésben, úgyhogy egy kicsit meglepődtünk ezen, amit a sajtóban olvastunk” – nyilatkozta Gerendai Károly, a szórakozóhely tulajdonosa.

Végül az MSZP-s képviselő sietett tisztázni: nem is úgy gondolta a P+R parkoló létesítését.

„Volt, aki úgy értelmezte ezt, mint hogyha a Park bezárásáról lett volna szó. Én nem erről szóltam. El is hoztam azt az interpellációt, melyet beadtam, hogy pontosan láthassák. Abban le van írva, hogy nagyra értékeljük, a fiatalok megszerették, megszokták, és a Ferencváros örömmel fogadja az ide érkezőket. A kérdés az, hogy amikor már az időjárás miatt nem működik, akkor hogyan lehet ezt a területet hasznosítani” – így Pál Tibor ferencvárosi önkormányzati képviselő.

A ferencvárosi fideszes polgármester és a főpolgármester is közleményben tudatta, hogy nem akarnak parkolót létrehozni a területen.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!