2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kiderül, sikerül-e keresztülverni a plakáttörvényt

2017. június 23., péntek 06:52, frissítve: péntek 13:07

11-től ül össze a parlament rendkívüli ülése. A Fidesz feles törvénnyel kerülné meg a kétharmadot.

Rendkívüli ülést tart ma a kormánypártok kezdeményezésére az Országgyűlés. Egy jogszabály lesz napirenden: a múlt héten a kétharmados passzusok nélkül megszavazott, majd a köztársasági elnök által visszaküldött plakáttörvény-javaslat, amelyet a Hír TV értesülése szerint most egy feles törvénnyel vinne át a kormánykoalíció, és a változtatások a CÖF-re nem vonatkoznának. Az ülés 11-kor napirend előttikkel indul, majd a Ház megvitatja a módosítást, és ismét szavaz.

Orbán Viktor péntek reggel rábólintott, így a Fidesz-frakció megkapta a politikai felhatalmazást, és biztosan megszavazza a feles törvényt – árulta el egy fideszes vezető az Atv.hu-nak. Alkotmányjogászok ugyanakkor továbbra is arra figyelmeztetnek, hogy ez a megoldás durván alkotmányellenes, hiszen a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályozáson csak kétharmaddal lehet változtatni, feles többséggel nem, még akkor sem, ha ezt a városképvédelmi törvény módosításába teszik.

 

Rubovszkyra emlékezett a bizottság

A törvényalkotási bizottság egyperces felállással emlékezett Rubovszky Györgyre. A szerdán elhunyt kereszténydemokrata politikus szintén a testület tagja volt. Gulyás Gergely bizottsági elnök a gyászszünet előtt képviselőtársát méltatva arról beszélt: Rubovszky György távozásával az Országgyűlés az egyik legrutinosabb politikusát vesztette el.

A kereszténydemokrata képviselő már a múlt héten is csak oxigénpalackkal és tolószékkel tudott közlekedni, akkor azért ment be a betegágyról a parlamentbe, hogy megszavazza a végül elbukott plakáttörvényt.

Magyar Márton helyzetjelentése 10 órakor a Házból:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!