2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:30

Kezdéskor elakadt az exfideszes Gál Roland és társai büntetőpere

2017. február 3., péntek 16:18

Érdemben nem tudta elkezdeni a Szekszárdi Törvényszék Gál Roland volt fideszes dunaújvárosi önkormányzati képviselő és két társa büntetőperét.

Az ügyészség emberöléssel, illetve bűnpártolással vádolja őket. A védők nem tudták eljuttatni védenceiknek azt a tizenhét DVD-t, ami a periratokat tartalmazta, mert a BV biztonsági okokra hivatkozva ezt nem engedélyezte. Emiatt a bíró március 10-re elnapolta a tárgyalást. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2013 májusában egy korábbi tartozás miatt megfojtotta ismerősét, társai pedig a holttest elszállításában, illetve eltüntetésében segédkeztek. A testet egy ház aljzatába betonozták be.

„Sértett nyakán a fojtásnak megfelelő sérülések keletkeztek, vagyis pajzsporcának jobb lemeze a jobb felső szárhoz közel eltörött. Itt bevérzések alakultak ki, illetőleg a nyelvcsont körüli lágyszövetek szintén bevéreztek” – jelentett ki Málinger Marianna ügyész.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!