2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Két év alatt megötszörözte földterületeit Bánki Erik

Hír TV

2018. június 25., hétfő 19:17, frissítve: hétfő 20:30

Őstermelőként is több mint tízmilliót keresett idén Bánki Erik. A fideszes politikus családi gazdasága jelentősen gyarapodott az elmúlt időszakban, több földje lett, ezzel pedig több bevételi is. A parlament gazdasági bizottságának elnöke a Hír TV-nek elismerte, hogy elrontotta vagyonnyilatkozatát, igaz csak rossz évszámot írt be.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a fideszes Bánki Erik több lábon áll: családi vállalkozásai között van, amelyik kommunikációval, illetve marketing tanácsadással foglalkozik, és van, amelyik mezőgazdasággal.

„Családi gazdálkodást folytatunk feleségem is és jómagam is. Van egy, kifejezetten egy olyan mezőgazdasági cégünk, ami szintén szerepel a vagyonnyilatkozatban. Ez a BA Agrár Kft., ami ezeknek a földeknek a művelésével foglalkozik” – nyilatkozta a Hír TV-nek a kormánypárti képviselő.

Ennek a cégnek 50 százalékos tulajdonosa Bánki Erik. Tavaly 36 millió forint fölötti árbevétel mellett mindössze 1,2 millió forint adózott eredményt termelt a cég.

A képviselő 2016-os vagyonnyilatkozatában még csak 3, összesen 42 hektárnyi szántót tüntetett fel a tulajdonában. Egy évvel később azonban már 9 szántója volt, több mint 190 hektáron. A szerzés évéhez azonban 2016-ot írt, ezt később javította. Mind a 9 helyen.

„Amikor a tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatom ugye januárban leadtam, akkor ott a kitöltésnél egy évet sorban elcsúsztam véletlenül. Ezt javítottam utólag. Természetesen az idei júniusban leadott vagyonnyilatkozatomban ez már a javított dátummal szerepel” – tette hozzá Bánki Erik.

Az elmúlt fél évben pedig további 6 szántót is vett a képviselő Villányban és környékén. Bánki Erik őstermelőként szűk fél év alatt több mint 10 millió forintot keresett.

A közpénzek átláthatóságáért dolgozó Transparency International szerint a képviselői vagyonnyilatkozatok rendszere jelenleg nem alkalmas arra, hogy az emberek valós képet kapjanak a képviselők vagyoni helyzetéről, ezért szigorítanának a rendszeren.

„Azok a személyek, akik közpénzből húzzák a fizetésüket, és/vagy közpénzek sorsáról döntenek, ez a nem csekély személyi kör, átláthatóan, mindenkire kiterjedően, nyilvánosan nyilatkozzon a vagyonáról és a nyilatkozatát az adóhatóság külön kérés nélkül, automatikusan vesse össze az illetőnek az adóbevallásával” – mondja Ligeti Miklós a Transparancy jogi igazgatója.

Bánki Erik nevén egyébként lakóingatlanként mindössze egy 47 négyzetméteres ürömi lakás tulajdonjogának egyötöde szerepel.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!