2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Készül a lex Simicska II.

2015. november 19., csütörtök 19:56, frissítve: péntek 15:37

A kormány nem tett le arról, hogy a 2013 előtt kötött haszonbérleti szerződések bérleti díjait az új földtulajdonosok egyoldalúan megemelhessék. A kancelláriaminiszter szavai alapján a kabinet úgy érné el a célját, hogy megadná a jogot a földbérleti szerződések felmondására. Ettől a megoldástól a szocialisták már a napokban óva intették a kormányt.

Három szavazat hiányzott kedden a parlamentben a kétharmados többséghez és a földforgalmi törvény módosításához. Az indítvány megengedte volna, hogy a privatizáció után az új földtulajdonosok egyoldalúan megemeljék a 2013-as földtörvény hatályba lépése előtt kötött haszonbérleti szerződések bérleti díját. A kormány másodszor is nekifut a Lázár János által csak lex Simicskaként emlegetett jogszabálynak. A kancelláriaminiszter szavai alapján nem zárható ki, hogy az új tulajdonosok egyoldalúan felmondhatják majd a haszonbérleti szerződést.

„A közeli napokban újabb javaslattal élünk a törvényhozás felé, a javaslat reményeink szerint végső megoldást jelenthet. A kormány célja tehát, hogy minden új földtulajdonos számára lehetővé tegye a korábbi földbérleti szerződés felülvizsgálatát a bérleti díj vonatkozásában vagy akár a szerződés tekintetében” – fejtette ki Lázár János.

A miniszter egy közmondással kommentálta azt a hírt, hogy perek tömege indulhat a földárverések miatt. „Nem lesz nagyon sok jogvita. Ez valakinek a vágya. Tehát éhes disznó makkal álmodik” – fogalmazott.

A Magyar Nemzet tárta fel, hogy több árverési hirdetmény adatai sem egyeznek a közhiteles földnyilvántartással. Mezőhegyesen például az árverési hirdetmény szerint 2037-ig bérel egy értékes szántót a Ménesbirtok Zrt., a földhivatali nyilvántartásban viszont az áll, hogy a cég bérleti joga már 2017-ben lejár. Az érdeklődők hiába mennek be a földhivatalba, nem tudnák meg, hogy 2017-től ki az új bérlője a területnek, mert őt csak akkor jegyzik be, ha a szerződés hatályba lép. Azaz 2017-ben.

„Rendezett, nyugodt keretek között zajlanak az árverések. Lehet, hogy a földhivatali nyilvántartásokban Magyarországon egy-egy helyen van adminisztratív hiba. Láttam már ilyet, találkoztam már ilyennel, ennek a lehetőségét nem zárom ki (...) A magyar jogrendszer, a földhivatali nyilvántartást veszi fixnek” – szögezte le a kancelláriaminiszter.

Az állami földekre külföldi földművesek is licitálhatnak, ők 222-en vannak, de a listát a kormány adatvédelmi okokból nem hozhatja nyilvánosságra. Lázár János annyit árult el róluk, hogy a nevek alapján felük magyar vagy magyar származású lehet.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!