2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kerítést húznának a gettó köré Kőbányán

2017. október 15., vasárnap 10:15, frissítve: vasárnap 19:11

Megelégelte az áldatlan állapotokat a Kőbányai Önkormányzat: kerítéssel és betonfallal kerítené el a Hős utcai gettót a fővárosban. Kérdés, hogy ezzel mi a cél, és jobb vagy rosszabb lesz-e a helyzet.

A kormány kifejezésével élve egy no go zóna. A Hős utca a főváros tizedik kerületében. A rettegett kőbányai gettóban nyoma sincs a rendnek, hiába vannak a rendvédelmi alakulatok szomszédságában. A drog és a nyomor uralkodik a főváros közepén.

Lassan három évtizede, hogy a hírhedt Hős utca lakót a politika magára hagyta. Most viszont a Kőbányai Önkormányzat tettekre szánta el magát – derítette ki a Célpont című műsorunk. Kerítést építenének.

Két háztömbben több mint hatszázan laknak ott, ahol a legsúlyosabb a helyzet. Most kerítéssel, vaskapuval és betonelemekkel kerítenék körbe a rohadó épületeket és a bennük élő gettólakókat. Hogy személy szerint ki kezdeményezte a Hős utcaiak körbekerítését, nem tudni. Mindenesetre az itt élők tudják, válságos helyzetükön a kerítés semmit sem javítana.

„Felesleges. Egy hét után úgyis le lenne szedve a kapu, szét lenne rongálva, leadják a MÉH-be. Hát itt a padláson sincsenek, meg a pincében sincsenek meg a vasajtók” – mondta egy ott lakó.

„Érint minket, súlyos lett a dolog. Majdnem olyan, mintha börtönben lennénk” – mondta Habersdorfer Pál.

Itt mások a normák, mások a szabályok, mások az értékek. Most épp cirka három és fél millióért lehet beköltözni Budapest legfelkapottabb gettójába. Néhány éve még hat-hat és fél milliót kóstált itt egy lakás ára. Az árak zuhannak, az életszínvonal pedig csak azért nem, mert ennél már nincs lejjebb.

„A rendőrség nagyjából úgy működik, mint az önkormányzatok, hogy az esetek többségében elfordítja a fejét, amikor problémát lát. De ezt meg lehet figyelni az egyes rendőrök magatartásán is a városban. Ha nem kapnak utasítást valamire, hogy foglalkozzanak vele, akkor bizony nem fognak vele foglalkozni” – nyilatkozta Krémer Ferenc szociológus.

A Célpont birtokába jutott hivatali levélből az is kiderül, hogy az önkormányzat saját költségén kerítené le a Hős utcaiakat. A terv nem veszélytelen.

„Gondolj bele, le van bentről zárva, le van hátulról zárva, tűzeset van, hogy jut be a katasztrófavédelem? Bármi van, hátra, középre hogy jutnak be? Magyarázzák el! Erre van pénz?” – mondta egy ott lakó.

„Itt nem kerítés kellene, hanem az embereket kellene kilakoltatni, akik nem fizetnek. Itt arra költik a pénzt, amire nem kellene, mert lépcsőházak veszélyesek” – mondta egy másik lakó.

Kerestük a kőbányai önkormányzatot is. Kovács Róbert kőbányai fideszes polgármestertől azt szerettük volna megtudni, ki- vagy bezárni szeretné az embereket? Hogy kit akar megvédeni a kerítéssel, és kitől. A polgármester interjút nem adott, és a kérdéseinkre sem válaszolt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!