2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Keresztény és pogány egymás mellett – újabb csontvázakat tártak fel Gyöngyösön

Újabb csontvázakat találtak a gyöngyösi Szent János templom ásatásánál. A régészek tavaly kezdték el kutatni a területet, amiről egy véletlen folytán derült ki, hogy sírokat rejt. A feltárást az egri Dobó István Vármúzeum szakemberei végzik. Az ásatásvezető szerint a terület legnagyobb érdekessége, hogy egymásra rétegezve egy keresztény, és egy pogány temetőt is találtak a régészek.

  • Keresztény és pogány egymás mellett – újabb csontvázakat tártak fel Gyöngyösön

2013 decemberében, egy véletlen folytán találták meg a temetőt az Olajbafőtt Szent János templom oldalában Gyöngyösön. Az, hogy emberi csontok vannak a föld akkor derült ki, amikor egy vízelvezető csatornát ástak a templom mellé. A kormeghatározó vizsgálatok szerint a csontok a 10. századból származnak.

„A külső részen a 13. Század közepéig, végéig temetkeztek, illetve a falon belül pedig folytatódott a temetkezés egészen például a tavalyi évben kora újkori, 1700-as években eltemetett személyeket is tártunk fel” – mesélte az ásatásvezető.

A régészeti feltárást az egri Dobó István Vármúzeum szakemberei kezdték el tavaly. Ezt idén öt napon keresztül folytatják. A földből eddig 10 elhunyt csontjai kerültek elő, de az ásatás vezetője szerint akár ezer sír is lehet a föld alatt. A szakemberek ugyanis nemcsak egy temetőt kutatnak. Tóth Zoltán azt mondja, három szinten is találtak emberi maradványokat.

„Egy pogány temetőt nagyon ritkán rétegez felül egy keresztény temető itt a Kárpát-medencében, hiszen a honfoglalás kori temetőkön kívül szokták létrehozni az Árpád kori templomoknak a helyét. Tehát itt, hogy a kettő egy helyen van, és ezt egymás követő időszakban használják, ez kifejezetten érdekes a korszak kutatás történetében itt a Kárpát-medencei viszonylatban is” – fejtette ki Tóth. 

A csontok a feltárás után az egri Dobó István Vármúzeumba kerülnek, és további vizsgálatokat végeznek rajtuk. A szakemberek abban bíznak, hogy a csontvázak mellett éremleletek, és egyéb tárgyak is előkerülnek majd a föld alól.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!