2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Keresztbe tehet a hazai BL-döntőnek Lázár javaslata

Hír TV

2017. november 13., hétfő 09:21, frissítve: hétfő 09:43

Hatalmas blama lenne, ha a lex Heineken miatt nem lehetne BL-döntőt rendezni a 200 milliárd forintból felújított Puskás Ferenc stadionban. A miniszter nem tudja, milyen joghatásai lehetnek, ha betiltják az önkényuralmi jelképek effajta használatát.

Nem adott választ arra a kérdésre Lázár János, hogy Magyarország miképpen rendezhetné meg a labdarúgó-Bajnokok Ligája döntőjét, amennyiben az Országgyűlés megszavazza a kancelláriaminiszter lex Heinekenként emlegetett javaslatát, amely tiltaná az önkényuralmi jelképek – például a holland sörgyártó logójában szereplő vörös csillag – haszonszerzési céllal való felhasználását, hiszen az európai kupasorozat egyik fő támogatója a Heineken. Lázár annyival odázta el a válaszadást, hogy a javaslatáról még nem szavazott a Ház, „így a joghatása még nem ismert”.

A minisztertől a DK-s Vadai Ágnes érdeklődött a BL-döntőről, illetve arról is, hogy „hogyan oldják majd meg a fő támogató kitakarását”, amennyiben átmegy a parlamenten Lázár javaslata. Az ellenzéki képviselő azt is felvetette, hogy ha az Orbán Viktor által alapított Puskás Akadémia európai kupameccset játszana egy olyan csapattal, amelynek címerében szintén szerepel vörös csillag, akkor azt miképpen közvetítené az állami sportcsatorna. Lázár erre csak annyit felelt, hogy a kormánynak nincsen ráhatása erre, egyedül az NMHH jogosult vizsgálni az esetleges jogsértéseket, ez pedig a kabinettől független, így nem utasítható.

Érdemes lenne foglalkozni vele

Vadai felvetése ugyanakkor néhány év múlva ténylegesen fejtörést okozhat, hiszen a Magyar Labdarúgó Szövetségnek nem titkolt szándéka, hogy a 200 milliárd forintból felújított Puskás stadionban BL-, illetve Európa-liga-döntőt rendezzenek 2020 környékén. Emellett a szövetség elnöke, Csányi Sándor többször is kijelentette: az új stadionnal megpályázzák a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság három csoportmeccsét és az egyik kieséses találkozót is. Itt is lehetnek problémák, amennyiben például Fehéroroszország is kijutna a kontinensviadalra, mivel az ország címerében szerepel a vörös csillag.

Tehát elég nagy blama lenne, ha egy a Heinekenre szabott törvényjavaslat miatt nem lehetne rangosabb sporteseményeket rendezni az országban. Különösképpen azért, mert Orbán Viktornak közismerten szívügye a futball.

A bizottságtól zöld utat kapott

Az Európai Bizottság szeptemberben zöld utat adott a törvénynek. „A vörös csillag egy diktatúrához kapcsolódó önkényuralmi jelkép, tehát nagyon helyes, hogy ha az EB megengedi, hogy a saját történelmünkben oly sok rosszat okozó diktatúrák önkényuralmi jelképeit ne kelljen elviselnünk különböző kereskedelmi termékeken” – nyilatkozta ennek kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Korábban a Heineken és a Csíki Sör védjegyvitája csak apropója volt ennek az ügynek a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint. Hidvéghi Balázs részleteket nem árult el, de azt jelezte, hogy várhatóan tárgyalnak majd a javaslatról. „Az Európai Bizottság nem emelt kifogást, hogy az önkényuralmi jelképek megjelenését szabályozzuk kereskedelmi termékekben. Nyilván most jön egy frakcióülés, ahol ez a téma szóba kerülhet. Úgy gondolom, hogy ha olyan törvénymódosítást tudunk hozni, amely megfelel minden keretnek, alkotmányossági és egyéb elvárásnak, akkor érdemes ezt a törvény végigvinni” – nyilatkozott akkor.

Tavasszal még kihátráltak a kormánypártok a lex Heineken mögül, a Lázár János és Semjén Zsolt által jegyzett törvényjavaslat akkor került a parlament elé, amikor a Csíki Sör elvesztette a Heinekennel szembeni névhasználati pert a román bíróság döntése nyomán. Később a felek végül megegyeztek, legutóbb olyan hírek is felröppentek, hogy a Csíki Sör venné meg a Heineken romániai és magyarországi gyártóegységeit, valamint a Harghita sörmárkát is. Később a Heineken tagadta, hogy eladnák a martfűi gyárat.

Ha a Fidesz úgy dönt, bármikor életbe léphet

Szeptember 15-e után a parlament elé kerülhet a lex Heinekenként ismertté vált márciusi törvényjavaslat, amely „az emberi méltóság védelmében az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását” tiltaná meg Magyarországon. Egyebek között erről is döntöttek a Fidesz őszi kihelyezett frakcióülésén – mondta el a kormánypárti Magyar Időknek Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos. Hozzátette, elsősorban a holland kormány aggályai miatt késik a parlamenti döntés, ám ha a Fidesz-frakció úgy dönt a hétvégén, bármikor életbe léphet a lex Heineken.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!