2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kerekesszékesek lepték el a hármas metrót

Hír TV

2017. november 20., hétfő 22:16, frissítve: hétfő 22:42

Azt szeretnék elérni, hogy a felújítás során minden állomást akadálymentesítsenek. Jelenleg ugyanis mindössze a kőbánya-kispesti megállót tudják használni a mozgáskorlátozottak. A kormányzat és a főváros továbbra is egymásra mutogat.

„Azt szeretnénk, ha minden egyes megállót akadálymentesítenének, hiszen nem úgy van az, hogy az egyiken nem tudunk leszállni, akkor nem baj, egy kicsit továbbmegyünk, majd a másikon leszállunk” – számolt be az aktuális helyzetről Tábiné Hídvégi Csilla.

Kőbánya-Kispesten lift segíti a kerekesszékeseket. A hármas metró többi megállója azonban megoldhatatlan feladat elé állítja a mozgáskorlátozottakat.

– Az Ecseri útnál lakom, és a Deák térre kellene mennem dolgozni, fölszállnék a metróra, és bemennék.
–  És most hogy oldja meg?
–  Át kell mennem a Népligeten a Kőbányai útig, a 9-es busszal tudok elmenni odáig.

A beruházás elmaradása miatt tiltakozó mozgáskorlátozottak a végállomáson ültek fel a kocsikra. Volt, aki vidékről érkezett.

– Ilyenkor mindig családdal kell elindulni?
– Egyedül.
– Egyedül?
– Igen.
– Akkor 3-as metrón nem utazott?
– Még nem.

A demonstráción részt vevő Gyöngyi most először utazott metróval. A Ferenciek teréig ment, de ott többi társával együtt nem tudott kijutni a felszínre. A kerekesszékesek akcióját több tucat civil szervezet támogatta.

„Nem lehet ma Magyarországon úgy felújítani egy metrót, hogy ne akadálymentesítsük. Szerintem ebben egyetértetek. A téma nemcsak a mozgássérülteket, mint amilyen én is vagyok, meg a fogyatékossággal élőket érinti, hanem egy szélesebb társadalmi kört. Vannak ugyanis idős emberek, vannak olyan emberek, akik a kutyájukkal szeretnek járni, vannak olyan, akiknek eltört a lábuk, vagy vannak olyanok, akik babakocsit használnak, ők ugyanúgy akadálymentes metrót szeretnének” – mondta Csángó Dániel, az akció egyik kezdeményezője.

A főváros és a kormány egyelőre egymásra mutogat, bár nemrég Lázár János kancelláriaminiszter felvetette, hogy megoszthatnák a költségeket, miközben hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok feladata az akadálymentesítés. „Az állam odaadta azt a pénzt, amit odaadhatott, s amihez hozzájárultak azok is, akik nem Budapesten élnek. A fővárosnak van saját költségvetése, saját bevételen semmi nem tiltja, hogy megcsinálja. E nagy költségvetéssel dolgozó önkormányzatoknak saját pénzük, komoly megtakarításuk van, amely a bankban van” – mondta akkor Lázár János kancelláriaminiszter.

A 3-as metró teljes akadálymentesítése további 20 milliárd forintba kerülhet. Magyarországon több tízezer kerekesszékes él.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!