2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Karácsony több mandátum esetén nem szavazza meg Vonát

Hír TV

2018. március 22., csütörtök 16:21, frissítve: csütörtök 20:23

Ha az ellenzék áprilisban több mandátumot szerez, mint a Fidesz, Karácsony Gergely nem szavazza meg Vona Gábort miniszterelnöknek.

Az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Magyar Narancsnak azt mondta, ha a Fidesz nem tud egyedül kormányt alakítani, a most ellenzékben lévő pártoknak ellenzéki blokkot kell alkotniuk, és Orbán Viktor ügyvezető kormányzása alatt kétharmados törvények módosításával kikényszeríteni az alkotmányos rendszer korrekcióját.

Karácsony az interjúban azt mondta, a Jobbik társtettes abban, ami az elmúlt nyolc évben történt, ezért listán nem szabad rá szavazni, helyi szövetségek viszont köttethetnek. Ehhez szerinte két dolgot kell helyben megvizsgálni: az ellenzéki szavazók átszavazási hajlandóságát és azt, hogy hol vannak olyan jelöltek, akik „nem gyakorló nácik”.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!