2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Karácsony szerint a politika munka, a politikusok pedig szolgálók

Hír TV

2018. január 17., szerda 08:09, frissítve: szerda 09:14

Vidéki kampánynyitóját tartotta Pécsett az MSZP. A rendezvényen Tóth Bertalan frakcióvezető bejelentette: azt javasolja az elnökségnek, hogy Mellár Tamás közgazdász professzor, illetve Vass Péter, Szigetvár független polgármestere indulását támogassák Baranyában az országgyűlési választásokon.

A párt fővárosi elnöke szerint a kormány hülyének nézi az embereket. Kunhalmi Ágnes bízik a baloldali választók józan ítélőképességében annak ellenére, hogy a Fidesz elfoglalta a médiát, melyből ömlik az elbizonytalanító üzenet.

– A Fidesz nem tesz mást, mint a hatalommal zsarolják az embereket. Az állami vagyont meg egész egyszerűen ellopják. Le kell őket váltani, és olyan politikusokra, olyan csapatra kell szavazni, akik a magyar emberek valódi problémáira valódi válaszokat adnak – jelentette ki a programismertetésért felelős Kunhalmi.

Az MSZP–Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely szerint az elmúlt években a Fidesz-kormány sok mindennel foglalkozott, csak a legfontosabbal, az emberekkel nem.

– Azért akarunk választási szövetséget kötni, és azért beszélünk a változásról, hogy végre legyen a magyar embereknek valódi kormánya. Hogy ne csak uralkodjanak a fejük fölött, hanem legyen egy olyan kormányuk, akik nap mint nap azért dolgoznak aprólékos és szorgos munkával, hogy Magyarországon jobb legyen a magyar emberek élete. A politika nem valamiféle légvárépítésről szól, nem üres ígéretekről. A politika egy munka, és a politikusok szolgálók. Nem a magyar nép a kormány szolgája, hanem a magyar kormánynak kell szolgálnia a magyar népet – mondta Karácsony Gergely.

Tóth Bertalan frakcióvezető a rendezvényen jelentette be, hogy Baranyában két körzetben is civil jelöltek támogatását javasolja az elnökségnek: Vass Pétert, Szigetvár független polgármesterét és Mellár Tamás közgazdász professzort.

– Arról fog ez a választás szólni, hogy vajon mit szeretne Magyarország: demokráciát vagy illiberális államot? Mit szeretne Magyarország: piacgazdaságot vagy oligarchák hatalmát? Mit szeretne Magyarország: Európai Uniót és beilleszkedést a nyugati munkamegosztásba, vagy pedig keletre és délre nyitni? Azt gondolom, hogy ezek azok az alapvető kérdések, amelyekre most választ kell adni. Mert ha a Fidesz még négy évig itt lesz, akkor mindegyik kérdés esetén a rossz választ fogja megadni – így a közgazdász professzor.

Hozzátette: az országnak a mostani vezetés mellett nincs még négy éve.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!