2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Juhász szerint elfogadhatatlan, hogy próbálják kicsinálni a Jobbikot

Hír TV

2017. december 12., kedd 20:49, frissítve: kedd 22:18

Juhász Péter is ott lesz a Jobbik fáklyás felvonulásán. Erről az Együtt elnöke beszélt a Hír TV Egyenesen című műsorában. Juhász szerint a támogatásukról szóló döntést nehéz volt meghozni, mert nem értenek egyet a Jobbik politikájával. Szerinte ők pont ugyanúgy használtak fel szabálytalanul pénzeket, mint a Fidesz – de vérlázítónak tartja, ahogy a Fidesz a Jobbik büntetésével akarja megakadályozni a demokratikus választ.

„Mi nagyon nem értünk egyet a Jobbik politikájával, a terveik teljesen szembe mennek azzal, amit mi képviselünk. De az, hogy egy egypártrendszer próbál kicsinálni bármilyen ideológiával bíró ellenzéki pártot a választások előtt, az meg elfogadhatatlan” – fogalmazott a politikus.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Sallai: Ez már nem a Jobbikról szól

Nem kínos támogatni a Jobbikot a mostani helyzetben – ezt már Sallai R. Benedek mondta az Egyenesen stúdiójában. A LMP-s politikus azért adott a pártnak 5 ezer forintot, hogy ezzel bátorítson mindenkit a demokrácia melletti kiállásra. Sallai szerint ugyanis a mostani ügy már nem a Jobbikról szól.

 „Azt látjuk, hogy ez már nem demokrácia. Ha a magyar társadalom számára, százezrek számára a Jobbik reményt nyújt, akkor nem veheti el a Fidesz ezt a reményt az emberektől” – emelte ki Sallai R. Benedek.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!