2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Juhász Péter meghekkelte a Fidesz sajtótájékoztatóját

2016. március 20., vasárnap 18:40

Tovább vizsgálódik a Fidesz az Együtt alelnökének vagyonosodásával kapcsolatban. A kormánypárti sajtótájékoztatón megjelent Juhász Péter is, aki személyesen szeretett volna a felmerült kérdésekre válaszolni. A TV2 csütörtöki riportja milliomossá tette a politikust, az ott bemutatott bankszámlaszámára több millió forintot adományoztak a szimpatizánsai.

Kellemetlen meglepetést okozott az Együtt alelnöke, amikor az újságírók között megjelent a vagyoni helyzetéről tartott kormánypárti sajtótájékoztatón. A Fidesz a TV2 egyik csütörtöki adására hivatkozik, amelyben azt állították hogy a politikus keresetéhez képest nagy lábon él. „Egyre több kérdés merül föl a vagyoni helyzetével kapcsolatban, ezért azt szeretném önökkel közölni, hogy a Fidesz budapesti szervezetének az elnöksége úgy döntött, hogy Juhász Péterrel kapcsolatban az V. kerületi önkormányzatnál vagyonnyilatkozat tételi eljárást fog kezdeményezni” – jelentette be Hollik István, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Hollik István több kérdést is megfogalmazott Juhász Péter több százezer forintos albérletének finanszírozásával kapcsolatban, de a válaszokat nem hallgatta meg.

„– A másik kérdés...
– A szerződésben viszont az szerepel...
– Előre megkértem, hogy hadd mondjam el és utána...
– De hát egy kérdést tett fel, hadd válaszoljak rá, ne lógjon a levegőben így a kérdés!”

– mondta Juhász Péter.

A hivatalos tájékoztató után Juhász Péter rendhagyó módon a Fidesz sajtószobájába válaszolt a felmerült kérdésekre, hiába kérték fel, hogy az épületen kívül beszéljen.

Az Együtt alelnöke egyszerű lejáratásnak nevezte azt a korábbi állítást, miszerint ellopta a Milla pénzét. „Nem akarok hazugságokra különösebben reagálni, annyit szögeznék le tényként, hogy a Millában soha nem volt közöm a pénz kivételéhez semmilyen szinten, elnökség döntött arról, hogy mire használjuk föl” – mondta az ellenzéki politikus.

Az elmúlt pár napban Juhász Péter több millió forintnyi adományt kapott arra a számlaszámra, amit a megjelent interjúban felmutatott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!